Alsó tagozat

Párizs Nikoletta   2019. július 29.

Ott tartottam, hogy irány az iskola. Teltek a napok, és nagyon boldognak, hasznosnak éreztem magam. Tanultam, fejlődtem, barátságokat kötöttem, sportoltam, játszottam, szeretetben éltem. Semmilyen gondom nem volt.

Amikor vége volt a tanításnak a bátyámmal mentünk anya munkahelyére, s onnan közösen sétáltunk haza. Édesanyám egy kis boltban dolgozott, ő vezette az üzletet, az összes felelősség az ő vállán volt. Viszont soha nem mutatta, hogy bármi miatt is idegeskedne, legalábbis emlékeim szerint, s nem is láttam rajta.

Aki ismer, tudja, hogy világ életemben imádtam az édesség összes formáját. Az egyik kedvencem a Pilóta keksz volt. Akkoriban, ha jól emlékszem, kilós vagy még nagyobb kiszerelésben lehetett kapni, és amikor azt szerette volna a kedves vásárló, mindig úgy mérték ki.

Tovább olvasom

Kezdődik az iskola

Párizs Nikoletta   2019. július 22.

Nagyon vártam már az iskolát, mert megint új környezettel ismerkedhetek meg, olyan emberekkel találkozok, akiket még nem ismerek, tanulhatom az alkalmazkodást, a kommunikációt, és még megannyi feladat vár rám.

Az első nap nagyon érdekes volt. Megismerkedtem az iskolával, a tanárokkal, az osztálytársakkal. Vidám gyerekeknek tűntek, gondoltam, kellemesen fognak eltelni az évek. Szerencsére, amikor én jártam, már nem volt szombati tanítás, ebből én kimaradtam. A nálam idősebbek még minden második héten jártak. Ahogy hallottam, A és B hétnek nevezték.

Azt hiszem, elmondhatom, már akkor sem bírtam a korlátokat. És ez többször tudatosult is bennem. Például, amikor a kék köpeny viselése kötelezővé vált. Na, ott végem is lett. Mi ez a csúfság? – gondoltam magamban. Viszont nincs mit tenni, a szabály az szabály. Nagyon figyelni kellett arra, hogy otthon ne hagyd, mert ha véletlenül elfelejtetted magaddal vinni, még aznap beírást kaptál az ellenőrzőbe. Nyilván ahhoz nem ragaszkodtam, így mindig ügyeltem rá. Érdekességként a köpenyről, s rólam egy kép:

Tovább olvasom

Ovis lettem

Párizs Nikoletta   2019. július 15.

Valójában arra, hogy mikor is lettem óvodás, már nem emlékszem, olyan régen volt. Abban azonban biztos vagyok, hogy teljesen más világban éltünk. Sokan, akik most olvasni fogják soraimat, kíváncsian, meglepődötten teszik majd. Például a fiatalok, mert más értékek voltak fontosak akkor, mint manapság. Abban az időben nem volt okostelefon, tablet, számítógép, Instagram, se Facebook.

Első napom, mikor indultunk az óvodába, nagyon furcsa érzelmeket váltott ki belőlem. Készülődtünk otthon, az egész család, szépen felöltöztünk, s nekivágtunk egy új kalandnak. Igaz, ami igaz, anya mindent elmondott nekem, felkészített, mi hogyan fog történni, de megélni, megtapasztalni igazi kihívás volt. Amikor megláttam az épületet, frusztrált lettem. Anya fogta a kezem, és nyugtatott, hogy minden rendben lesz, nagyon jól fogom magam érezni, s mire hiányozna nekem, már ott is lesz.

Bementünk. Lehajolt, adott egy puszit az arcomra, megölelt, elköszönt, majd elindult kifelé. Könnyes szemmel néztem utána. Ahogy az ajtóhoz közeledett, egyre jobban éreztem, hogy az a biztonságos burok, amiben voltunk, egyszer csak szétrobban. Hova lett a biztonságom?! Megint azok az érzelmek vettek uralmuk alá, mint születésem napján. Volt burok, nincs burok. Félelem, majd nyugalom, sötétség és fény.

Tovább olvasom

Újszülött babaként

Párizs Nikoletta   2019. július 8.

Az újszülöttkor elvileg teljesen felhőtlen a kisbabák számára, kivéve engem, mert ugye én ezt az első napon megcáfoltam. 6 hetes korig úgy érzi a gyermek, mintha egy lenne az édesanyjával. S mert én is így voltam ezzel, azt a stresszt, amit édesanyám átélt a születésem napján, jócskán megéreztem.

Amikor a világra érkeztem, erős zajokat (doktornő kiabálása), fényeket, és hirtelen változó hőhatásokat éreztem. És mit csináltam? Sírtam. Ilyenkor az történt, hogy anyukám nem tudta eldönteni, mi lehet a baj, mi miatt sírok. Éhes vagyok, fázom, fáj valamim, stb.

Az első hetekben úgy éltem az életem, mint ahogy a pocakban tettem (ettem, ittam, aludtam). Ennek is köszönhető, hogy a nappalt összetévesztettem az éjszakával. Nem jól viseltem azokat a tapasztalásokat, amik eltértek a bent megszokottól.

Tovább olvasom

Születés

Párizs Nikoletta   2019. július 1.

Elvesztem. Fogalmam sincs arról, ki vagyok, hol vagyok, hova kerülök, miért történik ez velem. Anya, hol vagy? Jaj, most érzem, történik valami, körülöttem, bennem. Jaj, csak azt tudnám mi vár rám!

Mozdult minden, ahogy én is irányt váltottam. Most hirtelen sötét helyre kerültem, olyan mintha egy sötét alagútban lennék. Félek, nem érzem magam biztonságban, de valami van ott, fény… Fényt látok az alagút végén. Anya biztos ott vár rám, tehát gyorsan ki kellene érnem, hogy megint együtt lehessünk. Viszont még mindig tudatlanul álok a történtek előtt, nem értem…

Szépen, fokozatosan haladok előre az utamon, néha megállok egy kicsit piheni, s újra elindulok. Nagyon csodás színek ragyognak a közelben, s vágyom, hogy megérkezzem, csodálkozzam. Várom a percet nagyon, hogy megint érezzem magamon anya simogatását, szeretetét. Még pár lépés, s megérkezem a fénybe…

Tovább olvasom

Fogantatás

Párizs Nikoletta   2019. június 24.

Édesapám szokás szerit sokat dolgozott a munkahelyén, s nagyon fáradtan ért haza. Amikor meglátta édesanyámat, ahogy a kedvenc forró ételével, az ízletes, behűtött borral, mosolyogva, kedvesen, megértően, kommunikatívan várta haza, egyből feledésbe merült minden csalódása, dühe, fáradtság érzése, s azon volt, hogy ezt a csodálatos estét kiélvezze édesanyámmal. Elment kezet mosni, majd oda ült az étkezőasztalhoz.

Amíg vacsorázott, megbeszélték az aznap történt eseményeket, hogy kivel mi történt. Persze nyugodtan. Apukám kiélvezte a kedvenc étele ízét, minden falatot jól megrágott. Csak dicsérgette, majd amikor elfogyasztotta, leöblítette a zamatos borral. A végén már jókat nevettek, ahogy minden este ez történhetett.

Apukám odafordult a szeretett személyhez, hálás szívvel megköszönte a vacsorát, tudván, hogy a feleségének milyen napja volt, s mégis volt ideje kedveskedni a férjének, s hálát érzett minden másért, amit a vacsora közben kapott. Persze anyukám nem hagyta annyiban a dolgot, pontosan tudta, hogy mit szeretne, s nő létére nem is gondolkodott sokat a megvalósításon.

Tovább olvasom