A szeretet végtelen hatalma
Fogadjátok szeretettel ezt a kis mesét, ami akár lehet valóság is. Rátok bízom, ahogy olvassátok, miben mélyültök el. Mesében vagy az igazságban, na de kiében.
Valahol távolabb, talán az Univerzumban megjelent Isten. Szomorúan nézte, mi történik a Földön. Könnyei hullottak az emberekért. Már nem tudta elnézni, hogyan élnek a Föld nevű bolygón, emiatt az összes angyalkát összehívta. Megkérdezte tőlük, ki lenne az, aki egy nemes feladat miatt a Fölre születne. Az angyalkák még fiatalok, gyerekek voltak, és a szabadság, játékok elterelték a figyelmüket.
Isten vakarta a fejét, mígnem meglátott egy szerény angyalkát, akinek szőke hajába épp akkor a kicsi szellő belekapott, és szárnyacskáiba beleakadt a hajfürtje, amit próbált kiszabadítani. Isten magához szólította, a kislány pedig odaállt atyja elé. A Teremtő ekkor belenézett kisangyalkájának szemébe, ami az óceán mélységét juttatta eszébe. Kicsike szemeinek színe a hangulatához képest változott. Amikor nyugodtan pihent, türkizes színben pompázott, viszont olyan is előfordult már, hogy ideges állapotában indigókékre változott.
Miután Isten a kislány fülébe súgta, mi lenne a feladata a Földön, az angyalka szemeiből könny hullott. Szerette volna leplezni az érzéseit, de sajnos nem ment neki. Apja, azaz Isten nyakába borult, úgy szorította, majd elfojtotta. Megígérte, minden tőle telhetőt megtesz, hogy sikerrel járjon a feladata elvégzésében.
Tovább olvasom