Otthon, édes otthon

Megérkeztünk a szigetre. A kísérő hölgy elmondta, hol tudunk helyet foglalni, melyik napozóágyak közül lehet választani. Elindultunk felfedezni a szigetet, ahol csodás volt a kilátás, s nagyon meleg volt az idő.

Gondoltuk, először elmegyünk a mellékhelyiségbe, majd utána megnézzük a tengerben élő csodás halakat, korallokat, s még ki tudja mit. Igen ám, csak akadt egy kis probléma. Ahogy bementünk a mellékhelyiségbe, hogy átöltözzünk és kicsit „rendbe szedjük magunkat”, észrevettem, hogy az egy éve nem létező menstruációm várható.

Azt említettem már korábban, hogy a kezelések miatt a hormonháztartás felborul, így nem kell megijedni, ha kemoterápia alkalmával nem jelennek meg azok a fájdalmas napok a nőknél. Én mindig nagyon görcsös voltam, hatalmas fájdalom kísérte végig azt a néhány napot. Szóval kifejezetten élveztem, hogy nincsen menstruáció, és nyilván nem is gondoltam rá, hogy épp a nyaralásunk alatt fog megjönni. Viszont mivel alapos nő vagyok, mindig van a táskámban minden, mi ilyenkor szükséges.

Tovább olvasom

Bazár, s a félelmek

Délután a part felé tartva leszólítottunk egy taxist. Megbeszéltük vele, hogy este egy bizonyos időpontban jöjjön vissza értünk, mert szeretnénk megnézni a bazárt. Kíváncsiak voltunk rá, mert ott érhető tetten Egyiptom másik arca. Az, amit az előző bejegyzésben már említettem.

Csapjunk bele a lecsóba – gondoltuk a csajokkal. Igen ám, csakhogy ismét nyugtalanságot véltem felfedezni magamban. Ezt a többieknek nem mondtam, csak figyeltem a reakcióimat. A parton jól éreztem magam. Szeretem a tengert, hallgatni a hullámok morajlását, a napot, ami fényt hoz az ember életébe, a párás levegőről nem is beszélve. Estefelé visszamentünk a hotelbe. Gyors tusolás, majd vacsora, aztán indulás a bazárba.

Az érzés, amit korábban sem tudtam hova tenni, egyre csak erősödött bennem. Ahogy közeledtünk a taxihoz, s megláttam a fiatalembert, még „rosszabbul lettem”. Beültünk, és már indultunk is. Minél messzebb jártunk a hoteltől, annál egyértelműbben mutatkozott meg a másik oldal is. Láttuk a szegénységet, a nyomort, a higiéniamentes életet. Édes istenem, néha szívfacsaró látvány volt.

Tovább olvasom

Egyiptomi varázs

Már a reptéren várakoztunk, hamarosan indulás, úticélunk Egyiptom. A becsekkolást követően lassan teltek a percek, és a türelmetlenség jeleit véltem felfedezni magamon. Amikor helyet foglaltunk a váróban, elkalandoztak a gondolataim. Figyeltem, elemeztem, hogy mire hogyan reagálok. Egyfajta belső feszültséget éreztem, de nem tudtam megfogalmazni, hogy mi ez bennem, miért történik ez velem.

Felnéztem az égre, s kimondtam, hogy: istenem, szeretnék tisztánlátást kérni, mert érzem, hogy valami történni fog, s ebből kezd már nagyon elegem lenni. Ennyi küzdelem után, a következő megoldandó feladatom előtt végre szeretném jól érezni magam.

Eljött a beszállás ideje, ezért a gép felé vettük az irányt. Beesteledett, de nem baj, a repülési idő szerencsére nem túl hosszú. Míg a levegőben voltunk, folyamatosan tudtuk nézni a monitoron, hogy hol vagyunk, utunk mely szakaszánál járunk.

Amikor láttuk, hogy Kairó felett repülünk, kinéztünk az ablakon, s megpillantottuk a Gízai piramisokat. Az valami csodálatos, egészen varázslatos, ahogyan ki voltak világítva. Fentről nézve egyre büszkébb lettem arra, hogy ilyen fejlett világban élünk, s hálás voltam azért is, hogy fantasztikus emberek fénytechnikusi tudásukkal ilyen élményekhez tudják juttatni a turistákat (is).

Tovább olvasom

Kalandra fel

A műtét utáni időszakban fokozatosan kerültem vissza az élet nevű játékba. Amikor az orvos által korábban kiírt kötelező odafigyeléses időintervallum lejárt, visszamentem Ausztriába, tudniillik kezdődtek az onkológiai kontrollok.

Döntést hoztam. Végre elhatároztam, hogy merre tovább, így nem volt más dolgom, mint apró lépésekkel haladni előre.

Az eredményekkel indulás az onkológiára, ahol megbeszélés várt rám. Az onkológus tudomásul vette a döntésem (mely szerint szeretném, hogy levegyék a mellem), majd továbbirányított a plasztikai sebészetre.

Tovább olvasom