Egyiptomi varázs
Már a reptéren várakoztunk, hamarosan indulás, úticélunk Egyiptom. A becsekkolást követően lassan teltek a percek, és a türelmetlenség jeleit véltem felfedezni magamon. Amikor helyet foglaltunk a váróban, elkalandoztak a gondolataim. Figyeltem, elemeztem, hogy mire hogyan reagálok. Egyfajta belső feszültséget éreztem, de nem tudtam megfogalmazni, hogy mi ez bennem, miért történik ez velem.
Felnéztem az égre, s kimondtam, hogy: istenem, szeretnék tisztánlátást kérni, mert érzem, hogy valami történni fog, s ebből kezd már nagyon elegem lenni. Ennyi küzdelem után, a következő megoldandó feladatom előtt végre szeretném jól érezni magam.
Eljött a beszállás ideje, ezért a gép felé vettük az irányt. Beesteledett, de nem baj, a repülési idő szerencsére nem túl hosszú. Míg a levegőben voltunk, folyamatosan tudtuk nézni a monitoron, hogy hol vagyunk, utunk mely szakaszánál járunk.
Amikor láttuk, hogy Kairó felett repülünk, kinéztünk az ablakon, s megpillantottuk a Gízai piramisokat. Az valami csodálatos, egészen varázslatos, ahogyan ki voltak világítva. Fentről nézve egyre büszkébb lettem arra, hogy ilyen fejlett világban élünk, s hálás voltam azért is, hogy fantasztikus emberek fénytechnikusi tudásukkal ilyen élményekhez tudják juttatni a turistákat (is).
A látványt magunk mögött hagyva kényelembe helyeztem magam a székemben. Ekkor bevillant egy emlékkép. Otthon vagyok a szüleimnél, és egy Egyiptomról szóló könyvet tartok a kezemben. Az is eszembe jutott, hogy egykoron kimondom, nem tudom hogyan és mikor, de egyszer el fogok repülni Egyiptomba.
Most, úgy néz ki, 2020 júniusában haza tudok menni Magyarországra, ezért úgy döntöttem, meg fogom keresni az említett könyvet. Talán még meg van valahol. Ha igen, mindenképpen el fogom olvasni…
Amikor billentyűzetem segítségével az előbbi sorokat gépeltem, egyből mosolyogni kezdtem, hiszen végül megkaptam, amit anno vágytam, kértem az élettől. Akkor persze még nem tudtam a történet folytatását…
A pilóta úgy letette a gépet, hogy észre se vettük. Már éjfél után jártunk, így nem sokat időztünk a reptéren. Összeszedtük a bőröndöket, majd irány a busz. Elvittek minket a szállodához, ami egyébként csodálatos volt.
Kicsit izgultam, mert igaz, hogy egykori párommal, illetve baráti társaságban voltam már nyaralni, de barátnőkkel még sosem. Éppen ezért kíváncsian vártam az elkövetkezendő napokat.
Amikor beléptünk a szobába, ott is csak gyönyörködtünk. Észrevettem az erkély ajtaját. Kinyitottam, s ahogy kiléptem a forró nyári éjszakába, ez a látvány fogadott. Nem is ragoznám tovább, döntsétek el, hogy mit váltott ki belőlem ez a látvány. Valószínűleg azt, amit belőletek is…
Az éjjeli érkezés után a következő napon ránk váró eseményekig nem nagyon volt lehetőségünk kipihenni magunkat. Mondjuk a nyaralás nem is arról szól, hogy pihenjünk, nem igaz? Gyorsan megnézünk mindent, amit fontosnak vélünk, rohangálunk ide-oda, s mikor haza érünk a nyaralásból, akkor pihenjük ki a sok élmény okozta kellemes fáradtságot.
Mi persze figyeltünk a részletekre, csináltunk is programokat, meg nem is, pihentünk is meg nem is, szóval elég vegyes volt a nyaralásunk.
A reggeli elfogyasztása után eldöntöttük, hogy lemegyünk a partra. Szép a szálloda medencéje, hívogató az egyiptomi hőségben, de azért a bőröm sokkal inkább vágyott a sós tengervíz simogatására. Szerencsére sokat nem kellett sétálnunk, illetve a mindenféle színben pompázó fák, virágok, elterelték a figyelmünket a távolságról.
Amint megláttuk a Vörös-tengert, a fáradtságot magunk mögött hagyva gyorsan ledobtuk a törölközőket a napágyra, és már futottunk is be a szép tiszta vízbe.
Mivel a nagy ő ekkor még mindig nem lépett be az életembe – mondjuk lehet, hogy most már ideje lenne kinyitni a szívemet, hogy megláthassam őt, de ez egy másik történet… – így úszni sem tanultam meg általa, ebből kifolyólag oly nagyon nem igyekeztem a mélyebb részek felé. Jó nekem szorosan a part mentén, ahol biztonságban vagyok – gondoltam magamban.
Ahogy teltek a percek, Barbi barátnőjével, a harmadikként velük érkezett útitársunkkal egyre jobban egymásra hangolódtunk. Jókat beszélgettünk, közben pedig néztük Barbit, ő rendesen kiélvezte a vizet.
Mire egy kicsit megpihentünk volna, ebédidő lett, visszamentünk hát a szállodába. A nyaraláskor már éreztem az ízeket. Ez hatalmas boldogsággal töltött el a korábbi „íztelen” hónapok után, viszont a hús továbbra sem tartozott a kedvenceim közé. Választási lehetőség bőven adódott, volt minden a szálloda éttermében, mi szem-szájnak ingere. Mondhatni terülj-terülj asztalkám volt.
Ebéd után a hallban pihengettünk, beszélgettünk, közben hála az internetnek, írtam a szülőknek és barátoknak néhány sort, aztán ismét a part felé vettük az irányt. Minden porcikám élvezte, nem győztem mély levegőket venni ott a parton, olyan tiszta volt a levegő. Semmi szmog, csak a friss, párás, sós levegő.
Ahogy mondani szokás, jó társaságban repül az idő. Ezt már ezen az első napon megtapasztaltuk.
Vissza a hotelbe. Gyors tusolás, aztán következett a finom vacsora, utána pedig sétáltunk egyet az éjszakában. Séta közben beszélgettünk, s megállapítottuk, hogy nagyon szép világot alakítottak ki, illetve építettek fel a turisták számára. Tényleg lenyűgöző, viszont mi egyre kíváncsibbak voltunk arra, hogy mi van a paradicsomon kívül. Mert, ahogy hallottuk, errefelé sem minden arany, ami fénylik. Még az előző nyaralásból vannak nem túl kellemes emlékeim. Láttam annak a helynek a másik, kemény oldalát is, s gondoltam, hogy itt is hasonló lehet a helyzet. A kimerítő nap után úgy döntöttünk, visszatérünk ideiglenes otthonunkba, s alszunk egy jót, mert már alig tudtuk vonszolni magunkat.
Fakultatív programok jöttek, s mentek, mi pedig nagyon élveztük az egyiptomi nyaralásunkat.
Egy arab férfi volt a kísérőnk, aki beszélt magyarul, hozzáteszem nagyon szépen. Sokat beszélgetett velünk, s kicsit ki is faggattam. Megtudtam, hogy anno jó pár éven át Budapesten tanult, onnan van a magyar tudása.
Az utazásunk során feltűnt, hogy a telefonja előre beállított időpontokban jelez neki. Szemtelenség ide vagy oda, a kíváncsi természetem nem hagyott nyugodni, ezért megkérdeztem, hogy miért vannak beállítva a jelzések. Persze hozzátettem, ha úgy érzi, hogy tolakodó lennék vagy kellemetlen a kérdés, akkor kérem, bocsásson meg, s nem is kell válaszolnia. Bandi (így hívták az idegenvezetőt) csak mosolygott, s elmondta, hogy amikor ott jártunk, akkor volt a Ramadán. Erről a témáról is sokat beszélgettünk, nagyon sok új információra tettem szert.
A programokkal telezsúfolt nap után a következő a pihenés jegyében telt el. Persze akkor is járkáltunk erre-arra, de megmaradtunk a szálloda közelében. Aztán egyik nap kitaláltuk, hogy kimerészkedünk a csodás világból, ahol eddig voltunk, s megnézzük Egyiptom másik arcát is. Na, kérem, amit addig sejtettem, s belül éreztem, már kezdett a felszínre törni…