Nyaralás – harmadik felvonás

Párizs Nikoletta   2019. december 29.

Úgy ahogy sikerült a kajakba ülnöm, majd el kellett volna indulnunk a vízen. Magyarázták angolul, hogy hogyan is kell ezt csinálni. Nem a megértéssel voltak problémák, hanem a kivitelezéssel. Amikor két embernek össze kell hangolódni, egy ütemben evezni, megpróbálni ugyanolyan erővel csinálni, hát… Nagyon vicces volt, meg ugye kihívás is egyben. Azért sikerült ám összehoznunk, végül csak úgy siklott a kajakunk a vízen.

A sziget másik oldalát fedeztük fel. Annyira lélegzetelállító volt a látvány számomra, hogy elfeledkeztem minden másról. Néztem a kék eget, rácsodálkoztam, bele a napba, a színeibe, éreztem, ahogyan a napsugarak csiklandozzák, majd égetik a bőrömet. Félretettem a lapátot, elkezdtem bevizezni a testem, hogy kicsit hűtsem magam. Ahogy a víz felé nyúltam, láttam a korallokat, a mindenféle színben pompázó halakat, s a megannyi állatot. Már úgy bámultam, hogy majdnem beleestem a vízbe. A párom kérdezte is, hogy kiélveztem-e a kis pihenőmet, mert ha igen, akkor igazán evezhetnék tovább. Ezen persze jót nevettem, s megint nekiálltunk összehangolódni.

Mikor már kezdtem megunni az egyhangúságot, az evezést, megint megpihentem. Levettem a napszemüvegem, s néztem előre a tengerre. Rajta felejtettem a szemem, s figyeltem, hányféle színben pompázik. Zöldnek, kéknek, majd türkiznek láttam. Azon járt az agyam, hogy ahol kék, ott milyen mély lehet. Na, oda nem szívesen mennék ki a kis kajakunkkal, pedig mellény is volt rajtam.

Tovább olvasom

Nyaralás – második felvonás

Párizs Nikoletta   2019. december 22.

Jó tudni! Ha látsz a bejegyzésben türkíz színű, alúhúzott szövegrészeket, bővebb információkért ne félj átkattintani a hivatkozott oldalakra.

Amikor úgy éreztem, hogy elég volt az önostorozásból, nekiálltam gondolkodni. Hogyan tudnék kihátrálni ebből a helyzetből. Ha szépen elindulok hátrafelé úgy, hogy a testem feléjük néz, folyamatosan figyelem őket, s adott pillanatban elfutok. Mire pontot tettem volna a mondatom végére, ketten elindultak irányomba, hárman pedig néztek körbe. Vajon mit kereshettek?

Ahogy lépkedtem hátra, ők megálltak. Már kezdtem megnyugodni, hogy meghátrálnak. Ekkor a hátam mögött meghallottam, hogy Nicol, a párom kiabált. Hátra néztem, s hálát adtam istennek, hogy a páromat utánam küldte. Odaért hozzám, ránézett a férfiakra, megfogta a kezem, s együtt elsétáltunk onnan. Ő többször hátrafordult, megnézte, hogy nem követnek-e minket. Én azt se tudtam, hogyan rohanjak vissza a hotelbe, mert ott biztonságban éreztem magam.

Kiértünk a jól kivilágított főutcára, vettem egy mély levegőt, s nem szóltam egy szót se. Próbáltam megnyugtatni magam, de természetesen nem jött össze, mert a páromtól nagyon kaptam az ívet. Hozzáteszem jogosan. Na de azért ott sem hagytam magam, visszaszóltam kő keményen, s mondtam neki, hogy ha ő bölcsebb lenne nálam, akkor valószínűleg nem jutottunk volna el eddig. Már olyan ideges volt rám, hogy jobbnak látta, ha nem szól egy szót sem. Mindketten forrtunk a dühtől, egymást okoltuk a történtek miatt. Ahelyett, hogy nyugodtan megbeszéltük volna a dolgainkat, egymásnak estünk, mint két vadállat, ez pedig csak tetőzte a bajt.

Tovább olvasom

Nyaralás

Párizs Nikoletta   2019. december 15.

Az idő telt, az esküvő közeledett. Csodálatos zöld színű ruhát választottunk. Az érzelmek tomboltak bennem, de megpróbáltam visszaszorítani őket, mondván nem hagyom, hogy ezt a csodálatos napot elrontsák. Dolgoztam, de mellette már nagyon készültünk. A sors fintora, hogy a munkaadóm is hivatalos volt az esküvőre. Gondolhatjátok, mit éreztem mikor megtudtam. Érezd jól magad, mikor ott lesz az a személy is, aki megnehezíti a napjaidat. Mindegy, gondoltam magamban, ura leszek a cselekedeteimnek.

Eljött a nagy nap, készültünk. Reggel még elmondtam egy imát. Kértem az égiek segítségét, hogy adjanak erőt ahhoz, hogy a negatív érzéseket ha nem is tudom ott és akkor leküzdeni, illetve a megbocsájtásig nem tudok eljutni, legalább arra a pár órára félre tudjam tenni.

Szép volt az esküvő, jó volt nézni a fiatal párt, olyan boldogok voltak. Ahogy ott ültem, körbenéztem, anyáékra pillantottam. Láttam, ahogy édesanyám elérzékenyült, s a könnyeit törölgeti. Sajnos még tudom, de remélem, hogy egyszer átélem, megtapasztalom, milyen érzés az, amikor a kicsi kis csemete, az imádott gyermek kirepül a családi fészekből. Egyben szívszorító, boldog, nyugodt, kicsit aggodalommal teli, büszke pillanatnak gondolom. Szerintem ilyen érzések lehettek édesanyámban.

Tovább olvasom

Lagzi

Párizs Nikoletta   2019. december 9.

A napok teltek, a kutyusokra figyeltünk, nemcsak én, a szüleim is. Hála az égnek, a leányzónak nagyon jó étvágya volt, és van mind a mai napig. Velem együtt már ő sem mai csirke. Szerencsére, hosszú ideje az életünk része, s azért imádkozom, hogy még sokáig rengeteg boldog napot hozzon el nekünk. Az evés, a játék, a hancúrozás, a hiszti, az örvendés, illetve a nyalogatás, nos, a mai napig megvan.

Habár ott volt a másik kutyus, az elsőt nem tudtam se elfelejteni, se feldolgozni a veszteséget. Egyre többször támadtak meg a negatív gondolatok, a fény egyre jobban kezdett kialudni. Harag, panaszkodás, félelem, gyűlölet kezdett elhatalmasodni rajtam. Amikor annyi rossz éri az embert, amit nem ért meg, és nem tudja hova tenni a történéseket, akkor azok szépen lassan elkezdenek belül dolgozni úgy, hogy az ember észre se veszi.

A kedvenc kollegámmal sokat beszélgettem, őszinte, tehát nem felületes kommunikációról volt szó. Viszont hiába a társalgás, a dolgok nem kerültek a helyükre. Említette, hogy megnézett egy nagyon jó filmet, és szeretettel ajánlja nekem is. Mondta, ha gondolom, elhozza CD-n. Ahogy beszélt róla, ahogy leírta a cselekményét, egyre kíváncsibbá tett, s a végén már majdnem én könyörögtem, hogy megnézhessem.

Tovább olvasom

Kicsit éltem

Párizs Nikoletta   2019. december 1.

Megérkeztünk a megadott címre. Remegett minden porcikám, vártam is a pillanatot, meg nem is. Féltem és vágytam egyszerre. Tomboltak bennem az érzelmek. Egyet előre, majd kettőt hátra, így haladtunk a kapu felé. Aztán a társam látta, hogy elbizonytalanodtam, megfogta a kezem, és kéz a kézben haladtunk tovább az utunkon. Becsengettünk, vártuk a tulajt, hogy kijöjjön elénk, illetve bevezessen minket a kiskutyákhoz.

Úgy voltam vele, én nem erőltetek semmit, nyilván kihozza a kicsiket az udvarra, és amelyik elindul irányomba, illetve ahol érzem a testem jelzését, ő lesz az igazi, aki hozzám, illetve akihez én tartozom. Jó pár apró kutya vett körül. Nem mozdultam, türelmesen vártam.

Ahogy telt-múlt az idő, figyeltem, leguggoltam, az egyik apróság megállt, leült, s mélyen a szemembe nézett. Figyeltük egymást. Nyugalmat sugároztam, ő a hatalmas szemeivel nézett, s elindult. Elmondhatatlanul boldog voltam, esett kelt szegénykém, de a végén csak oda ért hozzám. Megszagoltattam a kezem vele, s felvettem, majd szorosan magamhoz fogtam, megöleltem.

Tovább olvasom