Nyaralás – második felvonás
Jó tudni! Ha látsz a bejegyzésben türkíz színű, alúhúzott szövegrészeket, bővebb információkért ne félj átkattintani a hivatkozott oldalakra.
Amikor úgy éreztem, hogy elég volt az önostorozásból, nekiálltam gondolkodni. Hogyan tudnék kihátrálni ebből a helyzetből. Ha szépen elindulok hátrafelé úgy, hogy a testem feléjük néz, folyamatosan figyelem őket, s adott pillanatban elfutok. Mire pontot tettem volna a mondatom végére, ketten elindultak irányomba, hárman pedig néztek körbe. Vajon mit kereshettek?
Ahogy lépkedtem hátra, ők megálltak. Már kezdtem megnyugodni, hogy meghátrálnak. Ekkor a hátam mögött meghallottam, hogy Nicol, a párom kiabált. Hátra néztem, s hálát adtam istennek, hogy a páromat utánam küldte. Odaért hozzám, ránézett a férfiakra, megfogta a kezem, s együtt elsétáltunk onnan. Ő többször hátrafordult, megnézte, hogy nem követnek-e minket. Én azt se tudtam, hogyan rohanjak vissza a hotelbe, mert ott biztonságban éreztem magam.
Kiértünk a jól kivilágított főutcára, vettem egy mély levegőt, s nem szóltam egy szót se. Próbáltam megnyugtatni magam, de természetesen nem jött össze, mert a páromtól nagyon kaptam az ívet. Hozzáteszem jogosan. Na de azért ott sem hagytam magam, visszaszóltam kő keményen, s mondtam neki, hogy ha ő bölcsebb lenne nálam, akkor valószínűleg nem jutottunk volna el eddig. Már olyan ideges volt rám, hogy jobbnak látta, ha nem szól egy szót sem. Mindketten forrtunk a dühtől, egymást okoltuk a történtek miatt. Ahelyett, hogy nyugodtan megbeszéltük volna a dolgainkat, egymásnak estünk, mint két vadállat, ez pedig csak tetőzte a bajt.
Visszaértünk, ittam egy keveset. Leültem, időt kértem nyugodni, s mikor ez megtörtént, elmondtuk, megbeszéltük ki mit hogyan szeretne, s az elhangzottakat megpróbáltuk tiszteletben tartani. Itt megint szeretném megjegyezni a kommunikáció fontosságát. Nálunk akkor ez nem működött, és végül egy olyan szituáció állt elő, amit még az ellenségemnek se kívánnék!
Csodálatos helyeken jártunk, minden nap elmentünk megnézni valamilyen látványosságot. Estére nagyon elfáradtunk, de úgy voltunk vele, lesz 10 napunk pihenni a víz mellett. Néhány helyet megemlítenék, ami a mai napig a szívemben él.
1.) Nagy Palota (Grand Palace).
2.) Amit nagyon szerettem volna megnézni az a Virágpiac (Pak Khlong Talat), mert imádom a virágokat.
3.) Chatuchak, a hétvégi piac. Mivel nő vagyok, imádok a piacon császkálni, s mindent megfogdosni, a színekben gyönyörködni, új ízekkel ismerkedni, emberekkel beszélgetni, stb.
4.) Az Úszó piac. Talán ez a második, amit a szívembe zártam.
5.) Ayutthaya, a birodalom hajdani fővárosa.
6.) A Tuk tuk. Jaj, hát ezt nagyon imádtam. Olyan mintha egy kabrióba ülnél. A 40 °C-ban, mivel nyitott, érzed a nap égető sugarait, a szellő végig simítja a bőrödet, a zene, amit hallgatsz, a sofőr kedvessége, na meg az a vezetési stílus, amit gyakorolnak. Félelmetes, de imádtam minden pillanatát.
Természetesen sorolhatnám még, mert tényleg nagyon sok helyen jártunk, de nem teszem.
Ami nekem még érdekes volt, hogy a járda mellett mindenhol árusok voltak, s különleges finomságokat kínáltak; első körben kóstolásra, majd ha elnyerte tetszésed, akkor vásárlásra is lehetőség van. Ezek nem voltak mások, mint például lárva, szöcske, csótány, selyemhernyó, és így tovább. Igaz, ami igaz, ínyenc vagyok, de ennyire azért nem. Ott álltam, s néztem az embereket, ahogy megkóstoltak mindent.
Számos Buddha templomot is meglátogattunk. Ahogy fogalmazom meg a mondataimat, amit leírni készülök, már mosolyra áll a szám. Vajon miért? Viszont mutatok egy fotót, ami nem olyan régen készült, s ezt a képet a háttérben még Bangkokban vásároltam.
Érdekes, hogy mostanság került a kezeim közé. Nyilván, mint mindennek, ennek is oka van. Tudjátok, olyan mintha az égiek végig fogták volna a kezem. Amikor kellett erőt, hitet adtak, mutatták merre menjek, hogyan haladjak tovább. Csak éppen az én szemem zárva volt. Van ilyen, mikor az ember inkább becsukja a szemét, s nem akarja meglátni a dolgokat.
Eltelt az 5 nap, irány Koh Samui. Azért gondoltuk, hogy 10 napot töltünk itt, mert ki szerettük volna pihenni magunkat. A régi életet hátrahagyva, az új előtt pedig meghajolva. Persze itt is volt egy-két program, de lényegesen kevesebb, mint Bangkokban.
Nem tudom ki hogy van vele, de én imádom a vízpartot, engem mindig megnyugtat. A többi jótékony hatásáról most nem írnék, de van. Ha nem hiszed, szoktam mondani, Google a barátod.
Egész nap a parton voltunk. Sokat fürödtünk, kiélveztünk minden pillanatot, majd mentünk vissza a szobába. Fürdés után megláttam egy állatot, ami a falon mászott. Hát azt hittem szívinfarktust kapok. A párom épp a tus alatt tartózkodott. Nem kiabáltam, de nagyon mélyen vettem a levegőt. Gekkó volt. Természetesen a párom nem tudta megfogni, így kénytelen voltam hozzászokni a jelenlétéhez. Persze piszkosul ragaszkodott hozzánk.
Egyik este szerettem volna egyedül lenni, ezért megkértem a páromat, hogy nagyjából 1-2 óra múlva csatlakozzon hozzám lent a parton. Így is tett.
Hosszú (bokáig érő), színes, szellős nyári ruha volt rajtam. A napozóágyat levittem közvetlenül a víz mellé. Lecsendesítettem az elmém, a mostban, a pillanatban éltem. Kértem egy pohár pezsgőt, s elfeküdtem. Épp akkor ment le a nap. Néztem az eget, ami mindenféle színben pompázott. Kék, fehér, citromsárga, narancssárga, s hallgattam a tenger morajlását.
Ahogy állítottam a napágy magasságán, elnéztem a hotel felé, mindenhol pálmafák néztek vissza rám. Gyönyörűen megtervezték a szállodát, a növények elrendezését. Olyan volt, mintha egy kis királylány lettem volna egy csodálatos lakatlan szigeten, ahol csak a személyzet van, és én a párommal. Sehol senki, csak én és a csend.
Már azon tűnődtem, hogy ott töltöm az éjszakát, mikor megjelent a párom. Hozott még egy kis pezsgőt, magának is innivalót. Leült mellém az ágyra, s csak hallgattunk. Kiürültek a poharak, visszavittem a pulthoz, majd kézen fogva elindultunk felfedezni a partot. Az éjszakák is melegek voltak.
Aztán mintha megcsípett volna valami, visszamentem az időben, és olyanná váltam, mint aki azt gondolja, hogy újra 10 éves. Elkezdtem ugrálni a parton, a vízben futkároztam. Egyre beljebb mentem, a szoknyámat felfogtam, hogy ne legyen vizes, s vigyorogtam kifelé. Majd bátorítottam a társam, hogy csatlakozzon hozzám. Vizet fröcsköltük egymásra, szívattuk a másikat, közben hatalmasakat nevettünk.
A szoknyám lecsúszott, tiszta víz lett, végül a parton kicsavartuk. Ezután kézen fogva elindultunk, majd a másikba karolva haladtunk tovább, hogy felfedezzük a sziget minden egyes négyzetméterét.
Másnapra programunk volt, méghozzá egy hajóút. Egy másik kis szigetre mentünk, majd a napot ott töltöttük. A délelőtt folyamán kajakozni mentünk. Tudjátok, hogy nem tudok úszni, nem is akartam belemenni, de aztán közölték velem, hogy ne aggódjak, nem lesz mély a víz, meg amúgy is adnak mellényt. Gondoltam, hogy akkor legyen, nézzünk csak szembe a félelmünkkel. Viszont mikor közeledtem a kajakhoz, adták rám a mellényt, elkezdtem nagyon parázni. Hogy is lehetne másként, mindenki arra várt, hogy engem betegyenek a kajakba…