Nyaralás – harmadik felvonás
Úgy ahogy sikerült a kajakba ülnöm, majd el kellett volna indulnunk a vízen. Magyarázták angolul, hogy hogyan is kell ezt csinálni. Nem a megértéssel voltak problémák, hanem a kivitelezéssel. Amikor két embernek össze kell hangolódni, egy ütemben evezni, megpróbálni ugyanolyan erővel csinálni, hát… Nagyon vicces volt, meg ugye kihívás is egyben. Azért sikerült ám összehoznunk, végül csak úgy siklott a kajakunk a vízen.
A sziget másik oldalát fedeztük fel. Annyira lélegzetelállító volt a látvány számomra, hogy elfeledkeztem minden másról. Néztem a kék eget, rácsodálkoztam, bele a napba, a színeibe, éreztem, ahogyan a napsugarak csiklandozzák, majd égetik a bőrömet. Félretettem a lapátot, elkezdtem bevizezni a testem, hogy kicsit hűtsem magam. Ahogy a víz felé nyúltam, láttam a korallokat, a mindenféle színben pompázó halakat, s a megannyi állatot. Már úgy bámultam, hogy majdnem beleestem a vízbe. A párom kérdezte is, hogy kiélveztem-e a kis pihenőmet, mert ha igen, akkor igazán evezhetnék tovább. Ezen persze jót nevettem, s megint nekiálltunk összehangolódni.
Mikor már kezdtem megunni az egyhangúságot, az evezést, megint megpihentem. Levettem a napszemüvegem, s néztem előre a tengerre. Rajta felejtettem a szemem, s figyeltem, hányféle színben pompázik. Zöldnek, kéknek, majd türkiznek láttam. Azon járt az agyam, hogy ahol kék, ott milyen mély lehet. Na, oda nem szívesen mennék ki a kis kajakunkkal, pedig mellény is volt rajtam.
Világ életemben szerettem volna megtanulni szörfözni. Olyan fantasztikus lehet megélni a szabadságot, mikor nincs félelem bennem, kiélvezem, amit csinálok, s a jelenben élek boldogan. Megélni, amikor ráfekszel a deszkára, s a kezeiddel elkezdesz befelé evezni, majd elérted a célt, felállni rá, s élvezni a vizet, a napot, a szellőt, és kiengedni mindent magadból. Bízni abban, hogy jó helyen vagy, minden úgy alakul, ahogy neked a legjobb, s nem félni attól, mikor pottyansz, illetve fulladsz bele a vízbe, mert hiszel magadban, abban, hogy meg tudod csinálni, s az égiek is vigyáznak rád.
Jaj, most egy hatalmasat sóhajtottam, ahogy vágyakozva elképzeltem, hogy én vagyok azon a deszkán. Viszont addig még sok a teendő, mert meg kell találnom a párom, aki megtanít úszni, ezzel ezt a félelmemet is leküzdöm, majd lefoglalni egy nyaralást, ahol a kicsi kis kezecskéimet, ki tudom nyújtani, s felállni arra a bizonyos deszkára. Hm, egész jól elvittelek titeket a történetből a félelmeim, s a megoldandó feladataim közé. Akkor haladjunk is tovább a történetben…
A párom érdekesen, a kajak oldalát kicsit ütögetve jelezte, hogy jó lenne, ha visszatérnék az álmodozásból, s felvenném az ütemet. Soha nem szerettem, ha megmondta, mit kellene tennem, vagy ha megmondta, csak azért sem csináltam. Nem másért, csak mert szerettem volna, ha észreveszi magát. Most sem történt másként. Igaz, hogy megfogtam a lapátot, s elkezdtem evezni, de nem úgy, ahogyan tanultuk. A másik oldalon csináltam, így körbe-körbe járt a kis kajakunk. Ő rám szólt, de a végén már csak nevettünk, s élveztük a forgolódást. Olyanok voltunk mint a gyerekek. Úgy gondolom, néha igenis vissza kell menni az időben, játszani, felhőtlenül nevetni, ki kell engedni a gőzt, mert különben…
Lassan megérkeztünk. Jól kifáradtunk, ideje volt pihenni egy kicsit. Szokásomhoz híven, figyeltem az embereket, ki hogyan alakítja ezt a napot, azaz azt a pár órát, amit ott töltünk. Volt, aki kifeküdt napozni, mások mentek búvárkodni, de akadtak olyanok is, akik jókat ettek, ittak, majd ismerkedtek, beszélgettek. Láttam embereket, akik kicsit beljebb mentek, a szigetet akarták felfedezni.
Mi is hasonlóan cselekedtünk. Ebédeltünk, megkóstoltam a kókuszdiót, és sok más finomságot, majd elindultunk felfedezni a szigetet. Ám ahogy egyre beljebb értünk, gondoltuk, hogy jobb lesz visszafordulni, mielőtt eltévedünk, vagy későn érünk vissza, s ott hagynak minket. Mondjuk valahol nem bántam volna, de szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Indulás vissza, mellényt fel. Na, akkor már semmilyen félelem nem volt bennem, sőt mondhatni, élveztem is.
Este megint a parton. Kéz a kézben haladtunk, s néztük a naplementét. Nagyokat sóhajtva sétálgattunk, s azt mondogattam, ha nyernék a lottón, tuti vásárolnék egy házat a part mentén. Minden estémet egy pohár bor vagy pezsgő, illetve a kedvesem társaságában tölteném. A vízparton hozzábújva, ő pedig engem átölelve, s egy irányba tekintve, meghittségben, boldogságban élném meg a pillanatot. Mondjuk, ahhoz kellene feladni szelvényt, de engedd el.
Eljött az utolsó nap. Kiélveztünk minden percet, majd szépen lassan nekiálltunk pakolni a bőröndökbe, de azért még sétáltunk egyet a parton. Majd nagyon, de nagyon fájó szívvel búcsút intettünk annak a csodálatos partnak, s a megismert kultúrának. Attól függetlenül, ami Bangkokban történt, életem egyik legcsodálatosabb nyaralása volt.
Természetesen volt élménybeszámoló itthon, Magyarországon, az ajándékok átadása is megtörtént, majd a nyaralás kipihenése következett számomra. Amikor mindez megtörtént, összepakoltam pár ruhát, megtörtént a háztól házig járatra a jegyfoglalás, s irány Németország. Aha, de ha emlékeztek a múltkori írásomra, ott szerepelt az a mondat, hogy kaptam a jeleket, amiket nem tudtam sehova sem tenni.
Megérkeztem a megadott címre, a párom várt rám. Jött a munka keresése, és ismerkedés a környékkel. Volt egy szomszédja, egy idősebb hölgy, kis szimpatikus, akinek bemutatott. Este alvás, reggel néhány falat elfogyasztása, majd indulás.
Amikor délután haza értünk, kopogtak. Érdekes, mert ugye nekem ott senkim nem volt, a párom pedig senkit nem várt. A nappaliban ültünk, bejött a szomszéd néni. Megkínáltam mindennel, ami otthon volt, majd arra lettem figyelmes mikor számon kéri a kedvesemet. Nem értettem a szitut, a kávét majdnem a hölgyre öntöttem mikor oda adtam neki, leültem, mély levegővétel, s füleltem. Csak ültem, s figyeltem, mi történt, amit a párom nem mondott el, miért kérik számon. Ahogy teltek a percek a néni csak mondta a magáét, jogosan, a párom hallgatott, én pedig nagyokat nyeltem, s vártam a hölgy távozását, hogy megbeszéljük ezt az egészet, ami számomra titok volt.
Gondolhatjátok, feladsz, hátra hagysz mindent egy férfi kedvéért, meg persze magadért, a közös jövő reményében, s már a második napon ez fogad. Természetesen nem hagytam neki nyugtot, azt akartam, hogy elmondja, mi ez az egész. Persze addigra már összeraktam fejben, de hallanom kellett.
Amikor minden információt megkaptam, azt se tudtam mibe kapaszkodjak. Azt hittem összeesek. Teltek a percek, kicsit jobban lettem, felvettem a kabátom, a táskám, s elmentem sétálni. Akkor jött a megértés, hogy mire, s miért mondták azt, hogy ne csináld. Életem legnagyobb csalódása volt.
Megjegyezném, nem csalt meg, ennél sokkal komolyabb dologról volt szó. Persze a hűség mindenekelőtt, én nem lennék arra képes, hogy megcsaljam a párom. Úgy gondolom, annál mind a ketten többet érünk, s ha nem megy, akkor párterapeuta, vagy ha az sem, akkor külön lehet menni, s szeretettel elengedni a másikat.
Tudomásul vettem a történteket. Leültettem a párom. Elmondtam neki, hogy magát a cselekedetet meg tudom bocsájtani. Viszont azt, hogy egy harmadik személytől kellett megtudnom, nos, azt soha. Ha ő a harmadik, és akkor nem jön fel, s nem kéri számon, akkor én ezt, amíg élek nem fogom megtudni. Komoly dologról volt szó, ami mindkettőnket, s a gyerekeinket is érintette volna, de addig el se kellett jutnunk. Elmondtam neki, itt minden bizalom, akarat, szeretet megtört. Hogyan építhetnék ezek után közös jövőt vele, mikor most törött össze minden. Összepakoltam, s irány haza. Szerencsére visszahozott Magyarországra.
S milyen az, amikor minden összeomlik körülötted, hát lassan majdnem arra a szintre jutottam. Meggyászoltam rendesen ezt a kapcsolatot, napokig azt se tudtam ki vagyok, mi vagyok, mit akarok én az életben, és még sorolhatnám.
Szerencsére a munkanélkülit kaptam, tehát azért némi pénz állt a házhoz, de nyilván ez is véges volt. Többször kimondtam, nem fogok Magyarországon maradni, elég a folyamatos szívatásból. De hogyan tovább? Kimennék én dolgozni, de hova? Messzire nem akarok, meg hát igaz, hogy a suliban tanultunk németet, de abba vissza kell rázódni. Annyi pénzem nincs, hogy kivegyek egy lakást akár csak Bécsben, vagy a határ mellett, mert ugye már építkeztem. Gondolom, tudjátok, hogy milyen árak vannak kint, vagy akár Magyarországon, nem 50.000 Ft az, amiről beszélgetünk.
Ültem a konyhában, fogtam a fejem, elegem volt mindenből, de azt éreztem, mehetnékem van. Egyszer csak, jött a megvilágosodás, hogy akkor hogyan is legyen tovább…