Kalandra fel

Párizs Nikoletta   2020. június 7.

A műtét utáni időszakban fokozatosan kerültem vissza az élet nevű játékba. Amikor az orvos által korábban kiírt kötelező odafigyeléses időintervallum lejárt, visszamentem Ausztriába, tudniillik kezdődtek az onkológiai kontrollok.

Döntést hoztam. Végre elhatároztam, hogy merre tovább, így nem volt más dolgom, mint apró lépésekkel haladni előre.

Az eredményekkel indulás az onkológiára, ahol megbeszélés várt rám. Az onkológus tudomásul vette a döntésem (mely szerint szeretném, hogy levegyék a mellem), majd továbbirányított a plasztikai sebészetre.

Tovább olvasom

Erdő közepén

Párizs Nikoletta   2020. március 22.

Ahogy odaértünk a rendelőbe, én csak csodálkoztam. Azt szeretném megjegyezni, hogy privát rendelésre érkeztünk. Minden olyan más, mint Magyarországon. Sokat nem kellett várnunk, hamar behívtak minket. A professzor egy magas, jó kiállású, kedves, figyelmes, nagyon határozott, s vicces férfi volt. Kicsit beszélgettünk, majd odaadtam neki a Magyarországon kapott vizsgálati eredményeimet. Rögtön rávágta, hogy őt ez egyáltalán nem érdekli, újra megcsinálunk minden vizsgálatot, mert tisztán akar látni. Azokkal az eredményekkel szeretne dolgozni, amik ott, Ausztriában készülnek.

Persze, az ember maximálisan igazat adni neki, én sem csináltam volna másként a helyében, csak ott és akkor nagyon rosszul esett. Szerintem ezen a ponton kezdtem ébredezni, s szembesülni azzal, hogy mit is vállaltam. Elkezdett kattogni az agyam, hogy megint minden kezdődik előröl. Újra jön a mammográfia, a szövettan, majd kirázott a hideg, mikor eszembe jutott, hogy milyen fájdalmas volt a mintavétel.

Semmi más nem járt a fejemben, mint hogy én ezt az egészet nem akarom. Már arra sem figyeltem, hogy mit mondott a professzor, mert nem tudtam kikapcsolni az agyam. Igazából nem is értettem, hogy mit beszél, gondoltam mondja csak, én teret hagyok a kis hangoknak. Ezek azt suttogják, hogy: látod mekkora egy kis szerencsétlen vagy, azt se érted mit beszélnek, pedig az életedről van szó, de majd én megmondom, hogy mit csinálj.

Tovább olvasom

Nyaralás – harmadik felvonás

Párizs Nikoletta   2019. december 29.

Úgy ahogy sikerült a kajakba ülnöm, majd el kellett volna indulnunk a vízen. Magyarázták angolul, hogy hogyan is kell ezt csinálni. Nem a megértéssel voltak problémák, hanem a kivitelezéssel. Amikor két embernek össze kell hangolódni, egy ütemben evezni, megpróbálni ugyanolyan erővel csinálni, hát… Nagyon vicces volt, meg ugye kihívás is egyben. Azért sikerült ám összehoznunk, végül csak úgy siklott a kajakunk a vízen.

A sziget másik oldalát fedeztük fel. Annyira lélegzetelállító volt a látvány számomra, hogy elfeledkeztem minden másról. Néztem a kék eget, rácsodálkoztam, bele a napba, a színeibe, éreztem, ahogyan a napsugarak csiklandozzák, majd égetik a bőrömet. Félretettem a lapátot, elkezdtem bevizezni a testem, hogy kicsit hűtsem magam. Ahogy a víz felé nyúltam, láttam a korallokat, a mindenféle színben pompázó halakat, s a megannyi állatot. Már úgy bámultam, hogy majdnem beleestem a vízbe. A párom kérdezte is, hogy kiélveztem-e a kis pihenőmet, mert ha igen, akkor igazán evezhetnék tovább. Ezen persze jót nevettem, s megint nekiálltunk összehangolódni.

Mikor már kezdtem megunni az egyhangúságot, az evezést, megint megpihentem. Levettem a napszemüvegem, s néztem előre a tengerre. Rajta felejtettem a szemem, s figyeltem, hányféle színben pompázik. Zöldnek, kéknek, majd türkiznek láttam. Azon járt az agyam, hogy ahol kék, ott milyen mély lehet. Na, oda nem szívesen mennék ki a kis kajakunkkal, pedig mellény is volt rajtam.

Tovább olvasom

Nyaralás – második felvonás

Párizs Nikoletta   2019. december 22.

Jó tudni! Ha látsz a bejegyzésben türkíz színű, alúhúzott szövegrészeket, bővebb információkért ne félj átkattintani a hivatkozott oldalakra.

Amikor úgy éreztem, hogy elég volt az önostorozásból, nekiálltam gondolkodni. Hogyan tudnék kihátrálni ebből a helyzetből. Ha szépen elindulok hátrafelé úgy, hogy a testem feléjük néz, folyamatosan figyelem őket, s adott pillanatban elfutok. Mire pontot tettem volna a mondatom végére, ketten elindultak irányomba, hárman pedig néztek körbe. Vajon mit kereshettek?

Ahogy lépkedtem hátra, ők megálltak. Már kezdtem megnyugodni, hogy meghátrálnak. Ekkor a hátam mögött meghallottam, hogy Nicol, a párom kiabált. Hátra néztem, s hálát adtam istennek, hogy a páromat utánam küldte. Odaért hozzám, ránézett a férfiakra, megfogta a kezem, s együtt elsétáltunk onnan. Ő többször hátrafordult, megnézte, hogy nem követnek-e minket. Én azt se tudtam, hogyan rohanjak vissza a hotelbe, mert ott biztonságban éreztem magam.

Kiértünk a jól kivilágított főutcára, vettem egy mély levegőt, s nem szóltam egy szót se. Próbáltam megnyugtatni magam, de természetesen nem jött össze, mert a páromtól nagyon kaptam az ívet. Hozzáteszem jogosan. Na de azért ott sem hagytam magam, visszaszóltam kő keményen, s mondtam neki, hogy ha ő bölcsebb lenne nálam, akkor valószínűleg nem jutottunk volna el eddig. Már olyan ideges volt rám, hogy jobbnak látta, ha nem szól egy szót sem. Mindketten forrtunk a dühtől, egymást okoltuk a történtek miatt. Ahelyett, hogy nyugodtan megbeszéltük volna a dolgainkat, egymásnak estünk, mint két vadállat, ez pedig csak tetőzte a bajt.

Tovább olvasom

Nyaralás

Párizs Nikoletta   2019. december 15.

Az idő telt, az esküvő közeledett. Csodálatos zöld színű ruhát választottunk. Az érzelmek tomboltak bennem, de megpróbáltam visszaszorítani őket, mondván nem hagyom, hogy ezt a csodálatos napot elrontsák. Dolgoztam, de mellette már nagyon készültünk. A sors fintora, hogy a munkaadóm is hivatalos volt az esküvőre. Gondolhatjátok, mit éreztem mikor megtudtam. Érezd jól magad, mikor ott lesz az a személy is, aki megnehezíti a napjaidat. Mindegy, gondoltam magamban, ura leszek a cselekedeteimnek.

Eljött a nagy nap, készültünk. Reggel még elmondtam egy imát. Kértem az égiek segítségét, hogy adjanak erőt ahhoz, hogy a negatív érzéseket ha nem is tudom ott és akkor leküzdeni, illetve a megbocsájtásig nem tudok eljutni, legalább arra a pár órára félre tudjam tenni.

Szép volt az esküvő, jó volt nézni a fiatal párt, olyan boldogok voltak. Ahogy ott ültem, körbenéztem, anyáékra pillantottam. Láttam, ahogy édesanyám elérzékenyült, s a könnyeit törölgeti. Sajnos még tudom, de remélem, hogy egyszer átélem, megtapasztalom, milyen érzés az, amikor a kicsi kis csemete, az imádott gyermek kirepül a családi fészekből. Egyben szívszorító, boldog, nyugodt, kicsit aggodalommal teli, büszke pillanatnak gondolom. Szerintem ilyen érzések lehettek édesanyámban.

Tovább olvasom

Cég

Párizs Nikoletta   2019. szeptember 30.

Irány Sümeg, mutassuk csak meg, hogy ezt a feladatot is megoldjuk!

Az előző munkahelyemen magasabb pozíciót töltöttem be. Részt vettem a nyomtatók gyártásában, ellenőrzésében. A hibakódokat összeírva, vezetve, oda adtuk a mérnököknek az információkat, akik a legjobb minőség megalkotására törekedtek.

Emlékszem, Spanyolországból utazott hozzánk több mérnök, akik természetesen angolul kommunikáltak, és néha minket is megkérdeztek. Bután álltam ott az első napokban. Rájöttem, ha beszélgetni szeretnék velük, akkor bizony angolt kell tanulnom. Neki is álltam, nagyon jól haladtam. Aztán idő közben meggondoltam magam, felmondtam, s így indultam el egy másik úton, a depressziót magam mögött hagyva.

Valamit elfelejtettem írni a múltkori bejegyzésben. Párszor, számszerűen megnevezve háromszor vonattal utaztunk Pestre. Nem szerettem soha ezt a közlekedési lehetőséget, mert nagyon hangos volt. Viszont később már más okot találtam, ami miatt többször nem ültem fel rá.

Tovább olvasom

Kifutó

Párizs Nikoletta   2019. szeptember 23.

Jó tudni! Ha látsz a bejegyzésben türkíz színű, alúhúzott szövegrészeket, bővebb információkért ne félj átkattintani a hivatkozott oldalakra.

Elfoglalták a vendégek a helyüket. A hajunkat, sminkünket megcsinálták, odahozták a ruhákat, amiket be kellett mutatni. Mindenki izgatott volt, ahogy én is. Nagyon szerettem volna bizonyítani, első körben magamnak, meg persze a szüleimnek, s a világnak, hogy a történtek után is megállom a helyem.

Emlékszem, amikor szólítottak minket, még bohóckodtunk a háttérben, nevetgéltük, majd egyszer csak elindultunk. Elmondhatatlanul büszke voltam magamra, mert teljesült az álmom.

Emelt fejjel közlekedtem a kifutón, aztán mikor anyáék előtt lépdeltem, kifordultam, kacsintottam, küldtem nekik egy puszit, mosolyogtam, s indultam tovább. A kifutó közepén rögtönöztem, épp macskajárásban vonultam végig, mikor megálltam, s a kendőt lekaptam magamról, ami körbe volt tekerve a testemen. Fordultam, majd kidobtam anyáéknak.

Ruhákat, harisnyákat, fehérneműket, mutattunk be. Imádtam minden pillanatot, sok pozitív visszajelzés érkezett. A bemutatónak vége lett, indulás haza, vissza a megszokott környezetbe.

Tovább olvasom