Cég

Párizs Nikoletta   2019. szeptember 30.

Irány Sümeg, mutassuk csak meg, hogy ezt a feladatot is megoldjuk!

Az előző munkahelyemen magasabb pozíciót töltöttem be. Részt vettem a nyomtatók gyártásában, ellenőrzésében. A hibakódokat összeírva, vezetve, oda adtuk a mérnököknek az információkat, akik a legjobb minőség megalkotására törekedtek.

Emlékszem, Spanyolországból utazott hozzánk több mérnök, akik természetesen angolul kommunikáltak, és néha minket is megkérdeztek. Bután álltam ott az első napokban. Rájöttem, ha beszélgetni szeretnék velük, akkor bizony angolt kell tanulnom. Neki is álltam, nagyon jól haladtam. Aztán idő közben meggondoltam magam, felmondtam, s így indultam el egy másik úton, a depressziót magam mögött hagyva.

Valamit elfelejtettem írni a múltkori bejegyzésben. Párszor, számszerűen megnevezve háromszor vonattal utaztunk Pestre. Nem szerettem soha ezt a közlekedési lehetőséget, mert nagyon hangos volt. Viszont később már más okot találtam, ami miatt többször nem ültem fel rá.

Tovább olvasom

Kifutó

Párizs Nikoletta   2019. szeptember 23.

Jó tudni! Ha látsz a bejegyzésben türkíz színű, alúhúzott szövegrészeket, bővebb információkért ne félj átkattintani a hivatkozott oldalakra.

Elfoglalták a vendégek a helyüket. A hajunkat, sminkünket megcsinálták, odahozták a ruhákat, amiket be kellett mutatni. Mindenki izgatott volt, ahogy én is. Nagyon szerettem volna bizonyítani, első körben magamnak, meg persze a szüleimnek, s a világnak, hogy a történtek után is megállom a helyem.

Emlékszem, amikor szólítottak minket, még bohóckodtunk a háttérben, nevetgéltük, majd egyszer csak elindultunk. Elmondhatatlanul büszke voltam magamra, mert teljesült az álmom.

Emelt fejjel közlekedtem a kifutón, aztán mikor anyáék előtt lépdeltem, kifordultam, kacsintottam, küldtem nekik egy puszit, mosolyogtam, s indultam tovább. A kifutó közepén rögtönöztem, épp macskajárásban vonultam végig, mikor megálltam, s a kendőt lekaptam magamról, ami körbe volt tekerve a testemen. Fordultam, majd kidobtam anyáéknak.

Ruhákat, harisnyákat, fehérneműket, mutattunk be. Imádtam minden pillanatot, sok pozitív visszajelzés érkezett. A bemutatónak vége lett, indulás haza, vissza a megszokott környezetbe.

Tovább olvasom

Pesti éjszaka

Párizs Nikoletta   2019. szeptember 18.

Kocsiba be, s indulás. Mindenki nagyon boldog volt, kivéve engem. Nem tudtam elfelejteni az első megérzésem. Tudtam, hogy történni fog valami, de akkor még fogalmam sem volt semmiről.

Az út hosszúnak tűnt, elvégre kb. 170 km-ről beszélünk, és a hangulatom sem volt a helyzet magaslatán. Ahogy figyeltem a többieket, jókat nevettek, beszélgettek, csak én éreztem magam kakukktojásnak. Viszont próbáltam nem mutatni az aggályaimat, hagytam, hogy ők jól érezzék magukat. Mosolyogtam, néha szóltam valamit, de a gondolataim teljesen máshol jártak. Mindegy, mindenből hozzuk ki a legjobbat, lesz, ahogy lesz, s elhessegettem a gondolataimat.

Lassan beértünk Pestre, a kicsi leány (azaz én) izgatott volt. Na, a vidéki kislány felkerült a fővárosba, most kiélvezi minden pillanatát. Elképzeltem a tűzijátékot, milyen csodálatos lesz, a színek kavalkádja, a hangok, olyan emberekkel leszek, akiket szeretek, megélni ezt a varázst. Mekkorát fejlődött a világ, hogy már ebben is lehet gyönyörködni, gondoltam a fények alatt egy hatalmasat táncolni. Egyre jobban begerjesztettem magam a pozitív megtapasztalás irányába.

Tovább olvasom

Becsuktam a kaput

Párizs Nikoletta   2019. szeptember 9.

Bezártam a kaput, még visszapillantottam rá, ő ott állt, úgy tűnt, hogy elgondolkodott valamin, köszöntem, s intettem. Becsuktam a bejárati ajtót, de titokban lestem, néztem, ahogy elhagyja a házunkat. Elkanyarodott jobbra, s egyszer még visszapillantott. Furcsa érzés tört rám, ilyet még sose éreztem.

Még másnap is a fiú és a történtek hatása alatt voltam. Hol madarat lehetett fogatni velem, hol sírtam volna. Viszont hittem, bíztam a legjobban. Azt mondogattam magamban, az nem lehetséges, hogy csak pár órát adott nekünk az élet. Annyira csodás volt minden, mintha csak álmodtam volna.

A vasárnap gyorsan eltelt, másnap irány az iskola. Felszálltam a buszra, és nem tudtam kiverni őt a fejemből. Már nagyon vártam, hogy a tanításnak vége legyen, és indulhassak haza, hátha ott lesz a buszmegállóban, engem vár. Hatalmas csalódásomra nem így történt. Szomorúan ugyan, de elindultam haza. Az elkövetkező pár nap is így telt el.

Tovább olvasom

Szerelem

Párizs Nikoletta   2019. szeptember 2.

Ahogyan előző bejegyzésemben említettem, haladunk tovább az utamon, az élettörténettel, természetesen kis csavarral. Persze minden léptemről nem fogok írni, csak a lényeges információkat szeretném megosztani veletek. Nyilván ennek is, mint mindennek, oka van.

Talán tudjátok, már ha írtam, illetve beszéltem róla, mit is tanultam. Nagyon szeretem az új szakmáimat, mert sok mindenre rájöttem, mikor és mit hibáztam, már ha hibáztam az elmúlt éveim során.

Azért kezdtem el írni a blogot, mert segítség lehet nektek, illetve mondhatnám gyógyító írásnak is. Nem is olyan régen vásároltam egy könyvet, aminek címe Gyógyító írás – Ha fáj a történeted, és a James W. Pennebaker, John F. Evans szerzőpáros műve.

Tovább olvasom