Hónap: 2022 május

Az alább olvasható történet(szál) valós események alapján íródott, ám többek között dramaturgiai okokból fikciós elemeket is tartalmaz. Az írás egy logikusan felépülő eseménysort dokumentál, mely számos ponton terelő szándékú utalásokat tartalmaz. Ha észreveszed ezeket, talán éppen neked szólnak.

Indulunk vissza Ausztriába. Másnap a megbeszélt időpontban megjelenünk a rendelőben. A doktornő még egyszer elvégzi a vizsgálatokat. Megkér, hogy üljek le, mielőtt folytatja. Akkor már tudom, hogy semmi jóra nem számíthatok. Elmondja, hogy 5 cm-es cisztám van. Ő annak nézi, de természetesen miután elvégzik a műtétet, akkor tudják csak pontosan megmondani, mivel állunk szemben. Ahogy ott ülök a székben, kitágult pupillákkal, eszembe jut, amikor online végeztem az iskolákat, és egy bizonyos tananyagnál jártunk. Olyan érzésem támadt, mint régen. Mondhatni lepergett a szemem előtt az életem. Majd miután a könnycsepp kicsordult a szememből, visszatértem a jelenbe, és néztem a legkedvesebb, a legempatikusabb hölgyet, akivel valaha találkoztam.

Tudomásomra adja, nem szeretné, ha a helyi kórházban történne a műtét, inkább azt javasolja, térjek vissza Bécsbe, az Akh-ba. Minden kezelésem ott történt, az eredményeim is a rendszerben vannak. Sejtetően azt mondja, keressem meg a professzort, akihez tartoztam. Többet nem kell mondania, mert a telepátia igen erősen megvan közöttünk. Miután kérdőn ránézek, pontosan tudja milyen gondolatok kavarognak a fejemben, és annyit válaszol: a bizalom, és a hit a legfontosabb.

Tovább olvasom

Az alább olvasható történet(szál) valós események alapján íródott, ám többek között dramaturgiai okokból fikciós elemeket is tartalmaz. Az írás egy logikusan felépülő eseménysort dokumentál, mely számos ponton terelő szándékú utalásokat tartalmaz. Ha észreveszed ezeket, talán éppen neked szólnak.

Párom haza utazik. Beszélünk telefonon. A körülményekhez képest jól van. Én itthon főzök, írom a kis házimat, és közben Ginára (kutyusom) helyezem a fókuszomat, aki korábban cukorbeteg lett, ezért reggel és este inzulinozni kell. Párom ezalatt odaér, amiről akkor én még nem tudok. Nyugodtan ülök az asztalnál, épp rágyújtok egy cigarettára, befejezem az utolsó mondatot a házinál, mikor hirtelen rosszul leszek. Fogalmam sincs arról, hogy ez miért történik velem, nem értem az egészet. Sírógörcs jön rám, nehezen veszem a levegőt, elmondhatatlanul ideges vagyok. Hiába próbálom nyugtatni magam, előveszem a tanultakat, de nem jutok semmire. Remegek, mint a kocsonya, könnycseppek hullnak végig az arcomon, és csak ülök ott értetlenül.

Pár perc múlva hív a kedvesem, aki elmondja, hogy apukájának sajnos már csak napjai vannak hátra. Eljutok oda, hogy nem tudok uralkodni magamon, majd sírva könyörgök, hogy még ma este búcsúzzon el az apukájától. Nem tudom megindokolni, de tudom, ha ma nem teszi meg, már nem lesz rá lehetősége. Tanácsadóként pontosan tudom, hogy mekkora jelentősége van a szeretteinktől való elbúcsúzásnak.

Minden tőle telhetőt meg fog tenni, mondja nekem, majd megkérdezi, hogy jól halja-e, hogy sírok. Aztán elmondja, sírógörcs van rajta, alig kap levegőt, elmondhatatlanul ideges, s nem tud magával mit kezdeni. Amikor ezt meghallottam, azt hittem, hogy lefordulok a székről. Viszont én csak könyörögtem tovább, majd megkértem az angyalokat, hogy menjenek oda a párom apukája mellé, hogy ha eljön az idő, kísérjék haza. Tettem, ahogy tanultam, persze figyelembe véve a szabad akaratot. Mert a lelkek nem biztos, hogy egyből haza térnek, 42 napig még itt tartózkodhatnak.

Tovább olvasom

Az alább olvasható történet(szál) valós események alapján íródott, ám többek között dramaturgiai okokból fikciós elemeket is tartalmaz. Az írás egy logikusan felépülő eseménysort dokumentál, mely számos ponton terelő szándékú utalásokat tartalmaz. Ha észreveszed ezeket, talán éppen neked szólnak.

A szobámban vagyok, kényelmes pózban ülök a kanapén. A türelem, majd pedig a türelmetlenség hatalmasodik el rajtam. Várom a szerelmemet. Folyamatosan az órát bámulom, olyan, mintha a perceket vágnám a centi helyett. Egyszer csak kopognak. Kimegyek, s mikor meglátom az ajtóban, a legnagyobb sebességgel, amire a testem képes, a nyakába ugrok. Ölelem, simogatom, puszilgatom, ahol érem, majd előhívva a szenvedélyt magamból, megcsókolom, aztán behúzom, lassan behajtom az ajtót. A csók után csak annyi csúszik ki a számon: elviselhetetlen a fájdalom, ami átjárja a testem, mikor nem vagy itt. Remegő kezünk egymásba fonódik, beszélgetésbe elegyedünk, majd percek elteltével jó asszony módjára megmelegítem a szívből elkészített főtt ételt. Lila köd van bennem és körülöttem, ahogy a kedvesemben is.

Estefele járunk, már sötétedik, fáradunk, így tusolás után az ágyba igyekszünk. Milyen csodálatos érzés odabújni hozzá, megsimogatni a haját, majd ahogy elindul a kezem, a szemein halad tovább, és az ajkánál kötök ki. Elmondása szerint úgy érzi, mintha csiklandoznám, de csak nevet. Szeretem, mikor nevet, ez engem is boldogsággal tölt el. Jókat beszélgetünk, nevetünk, majd érezzük, hogy a szemünk lágyan csukódik le. Így a kedvesem hozzám bújik, gyengéden átölel, és mintha más világban lennénk, elalszunk.

Tovább olvasom