Nyaralás – második felvonás
Jó tudni! Ha látsz a bejegyzésben türkíz színű, alúhúzott szövegrészeket, bővebb információkért ne félj átkattintani a hivatkozott oldalakra.
Amikor úgy éreztem, hogy elég volt az önostorozásból, nekiálltam gondolkodni. Hogyan tudnék kihátrálni ebből a helyzetből. Ha szépen elindulok hátrafelé úgy, hogy a testem feléjük néz, folyamatosan figyelem őket, s adott pillanatban elfutok. Mire pontot tettem volna a mondatom végére, ketten elindultak irányomba, hárman pedig néztek körbe. Vajon mit kereshettek?
Ahogy lépkedtem hátra, ők megálltak. Már kezdtem megnyugodni, hogy meghátrálnak. Ekkor a hátam mögött meghallottam, hogy Nicol, a párom kiabált. Hátra néztem, s hálát adtam istennek, hogy a páromat utánam küldte. Odaért hozzám, ránézett a férfiakra, megfogta a kezem, s együtt elsétáltunk onnan. Ő többször hátrafordult, megnézte, hogy nem követnek-e minket. Én azt se tudtam, hogyan rohanjak vissza a hotelbe, mert ott biztonságban éreztem magam.
Kiértünk a jól kivilágított főutcára, vettem egy mély levegőt, s nem szóltam egy szót se. Próbáltam megnyugtatni magam, de természetesen nem jött össze, mert a páromtól nagyon kaptam az ívet. Hozzáteszem jogosan. Na de azért ott sem hagytam magam, visszaszóltam kő keményen, s mondtam neki, hogy ha ő bölcsebb lenne nálam, akkor valószínűleg nem jutottunk volna el eddig. Már olyan ideges volt rám, hogy jobbnak látta, ha nem szól egy szót sem. Mindketten forrtunk a dühtől, egymást okoltuk a történtek miatt. Ahelyett, hogy nyugodtan megbeszéltük volna a dolgainkat, egymásnak estünk, mint két vadállat, ez pedig csak tetőzte a bajt.
Tovább olvasom