Újra leszületés

Az alább olvasható történet(szál) valós események alapján íródott, ám többek között dramaturgiai okokból fikciós elemeket is tartalmaz. Az írás egy logikusan felépülő eseménysort dokumentál, mely számos ponton terelő szándékú utalásokat tartalmaz. Ha észreveszed ezeket, talán éppen neked szólnak.

Indulunk vissza Ausztriába. Másnap a megbeszélt időpontban megjelenünk a rendelőben. A doktornő még egyszer elvégzi a vizsgálatokat. Megkér, hogy üljek le, mielőtt folytatja. Akkor már tudom, hogy semmi jóra nem számíthatok. Elmondja, hogy 5 cm-es cisztám van. Ő annak nézi, de természetesen miután elvégzik a műtétet, akkor tudják csak pontosan megmondani, mivel állunk szemben. Ahogy ott ülök a székben, kitágult pupillákkal, eszembe jut, amikor online végeztem az iskolákat, és egy bizonyos tananyagnál jártunk. Olyan érzésem támadt, mint régen. Mondhatni lepergett a szemem előtt az életem. Majd miután a könnycsepp kicsordult a szememből, visszatértem a jelenbe, és néztem a legkedvesebb, a legempatikusabb hölgyet, akivel valaha találkoztam.

Tudomásomra adja, nem szeretné, ha a helyi kórházban történne a műtét, inkább azt javasolja, térjek vissza Bécsbe, az Akh-ba. Minden kezelésem ott történt, az eredményeim is a rendszerben vannak. Sejtetően azt mondja, keressem meg a professzort, akihez tartoztam. Többet nem kell mondania, mert a telepátia igen erősen megvan közöttünk. Miután kérdőn ránézek, pontosan tudja milyen gondolatok kavarognak a fejemben, és annyit válaszol: a bizalom, és a hit a legfontosabb.

Tovább olvasom

Mikor ébredek fel végre?!

Az alább olvasható történet(szál) valós események alapján íródott, ám többek között dramaturgiai okokból fikciós elemeket is tartalmaz. Az írás egy logikusan felépülő eseménysort dokumentál, mely számos ponton terelő szándékú utalásokat tartalmaz. Ha észreveszed ezeket, talán éppen neked szólnak.

Párom haza utazik. Beszélünk telefonon. A körülményekhez képest jól van. Én itthon főzök, írom a kis házimat, és közben Ginára (kutyusom) helyezem a fókuszomat, aki korábban cukorbeteg lett, ezért reggel és este inzulinozni kell. Párom ezalatt odaér, amiről akkor én még nem tudok. Nyugodtan ülök az asztalnál, épp rágyújtok egy cigarettára, befejezem az utolsó mondatot a házinál, mikor hirtelen rosszul leszek. Fogalmam sincs arról, hogy ez miért történik velem, nem értem az egészet. Sírógörcs jön rám, nehezen veszem a levegőt, elmondhatatlanul ideges vagyok. Hiába próbálom nyugtatni magam, előveszem a tanultakat, de nem jutok semmire. Remegek, mint a kocsonya, könnycseppek hullnak végig az arcomon, és csak ülök ott értetlenül.

Pár perc múlva hív a kedvesem, aki elmondja, hogy apukájának sajnos már csak napjai vannak hátra. Eljutok oda, hogy nem tudok uralkodni magamon, majd sírva könyörgök, hogy még ma este búcsúzzon el az apukájától. Nem tudom megindokolni, de tudom, ha ma nem teszi meg, már nem lesz rá lehetősége. Tanácsadóként pontosan tudom, hogy mekkora jelentősége van a szeretteinktől való elbúcsúzásnak.

Minden tőle telhetőt meg fog tenni, mondja nekem, majd megkérdezi, hogy jól halja-e, hogy sírok. Aztán elmondja, sírógörcs van rajta, alig kap levegőt, elmondhatatlanul ideges, s nem tud magával mit kezdeni. Amikor ezt meghallottam, azt hittem, hogy lefordulok a székről. Viszont én csak könyörögtem tovább, majd megkértem az angyalokat, hogy menjenek oda a párom apukája mellé, hogy ha eljön az idő, kísérjék haza. Tettem, ahogy tanultam, persze figyelembe véve a szabad akaratot. Mert a lelkek nem biztos, hogy egyből haza térnek, 42 napig még itt tartózkodhatnak.

Tovább olvasom

Álom, édes álom

Az alább olvasható történet(szál) valós események alapján íródott, ám többek között dramaturgiai okokból fikciós elemeket is tartalmaz. Az írás egy logikusan felépülő eseménysort dokumentál, mely számos ponton terelő szándékú utalásokat tartalmaz. Ha észreveszed ezeket, talán éppen neked szólnak.

A szobámban vagyok, kényelmes pózban ülök a kanapén. A türelem, majd pedig a türelmetlenség hatalmasodik el rajtam. Várom a szerelmemet. Folyamatosan az órát bámulom, olyan, mintha a perceket vágnám a centi helyett. Egyszer csak kopognak. Kimegyek, s mikor meglátom az ajtóban, a legnagyobb sebességgel, amire a testem képes, a nyakába ugrok. Ölelem, simogatom, puszilgatom, ahol érem, majd előhívva a szenvedélyt magamból, megcsókolom, aztán behúzom, lassan behajtom az ajtót. A csók után csak annyi csúszik ki a számon: elviselhetetlen a fájdalom, ami átjárja a testem, mikor nem vagy itt. Remegő kezünk egymásba fonódik, beszélgetésbe elegyedünk, majd percek elteltével jó asszony módjára megmelegítem a szívből elkészített főtt ételt. Lila köd van bennem és körülöttem, ahogy a kedvesemben is.

Estefele járunk, már sötétedik, fáradunk, így tusolás után az ágyba igyekszünk. Milyen csodálatos érzés odabújni hozzá, megsimogatni a haját, majd ahogy elindul a kezem, a szemein halad tovább, és az ajkánál kötök ki. Elmondása szerint úgy érzi, mintha csiklandoznám, de csak nevet. Szeretem, mikor nevet, ez engem is boldogsággal tölt el. Jókat beszélgetünk, nevetünk, majd érezzük, hogy a szemünk lágyan csukódik le. Így a kedvesem hozzám bújik, gyengéden átölel, és mintha más világban lennénk, elalszunk.

Tovább olvasom

A szeretet végtelen hatalma

Fogadjátok szeretettel ezt a kis mesét, ami akár lehet valóság is. Rátok bízom, ahogy olvassátok, miben mélyültök el. Mesében vagy az igazságban, na de kiében.

Valahol távolabb, talán az Univerzumban megjelent Isten. Szomorúan nézte, mi történik a Földön. Könnyei hullottak az emberekért. Már nem tudta elnézni, hogyan élnek a Föld nevű bolygón, emiatt az összes angyalkát összehívta. Megkérdezte tőlük, ki lenne az, aki egy nemes feladat miatt a Fölre születne. Az angyalkák még fiatalok, gyerekek voltak, és a szabadság, játékok elterelték a figyelmüket.

Isten vakarta a fejét, mígnem meglátott egy szerény angyalkát, akinek szőke hajába épp akkor a kicsi szellő belekapott, és szárnyacskáiba beleakadt a hajfürtje, amit próbált kiszabadítani. Isten magához szólította, a kislány pedig odaállt atyja elé. A Teremtő ekkor belenézett kisangyalkájának szemébe, ami az óceán mélységét juttatta eszébe. Kicsike szemeinek színe a hangulatához képest változott. Amikor nyugodtan pihent, türkizes színben pompázott, viszont olyan is előfordult már, hogy ideges állapotában indigókékre változott.

Miután Isten a kislány fülébe súgta, mi lenne a feladata a Földön, az angyalka szemeiből könny hullott. Szerette volna leplezni az érzéseit, de sajnos nem ment neki. Apja, azaz Isten nyakába borult, úgy szorította, majd elfojtotta. Megígérte, minden tőle telhetőt megtesz, hogy sikerrel járjon a feladata elvégzésében.

Tovább olvasom

Az elengedés elindítása, lezárása, és az új élet kiteljesedése

Hosszú és küzdelmes évek vannak mögötted, ennek történetét nagyságrendileg végig követhették a blog olvasói. Az írást egyértelműen terápiás eszközként használtad, szeretted volna lezárni életed eddigi szakaszát. Hogyan látod, sikeres volt a terápia, ténylegesen magad mögött tudod hagyni 40 év megpróbáltatásait?

Határozottan sikeres volt. Rengeteg kérdésemre érkezett válasz, és sokszor visszakaptam egy-egy szituációt, amit korábban nem értettem, hogy miért történt velem. Azzal, hogy a fogantatástól kezdtem a történet írását, fogalmazhatunk úgy, hogy megvilágosodtam. Már látom az összefüggéseket, megértettem a tanításokat, amiket kaptam, ennek okán igen, el tudom engedni a 40 évet.

Azt gondolná az ember, hogy a születés pillanatában minden rendben van egy gyermekkel, ám a te eseted is mutatja, hogy ez nem mindig van így. Életed korai szakaszában érezted azt, tudatosult benned, hogy már a startvonalnál hátrányba kerültél?

Sajnos akkor még nem. Ez is a megvilágosodás része volt. A „betegségem” alatt nagyon sok időm volt, amit tanulásra, nyomozásra, olvasásra fordítottam. Így értettem meg, hogy mennyire fontos nyugodt körülményeket „biztosítani” a baba születésénél. Számomra ez nem adatott meg, nagyon sok stressz ért, ami persze hatással volt eddigi életemre.

Nagyon mélyre most nem szeretnék merülni ebben a témában, tényleg csak egy rövid gondolat erejéig említem meg, amúgy is nagyon bonyolult. Minden születés egyedi az élmények, a hatások, a történések tekintetében.

Tovább olvasom

Távolodás

Szia Norbi, hogy vagy mostanság?

Soha jobban, bár az is igaz, hogy ez sok év munkájának eredménye. Az ember küzd a múlt terheivel és vágyja azt az állapotot, amikor a jól lét beköszönt, de nem tudja, hogy pontosan milyen lesz. Az utóbbi 10 évben voltak pillanatok, amikor a „víz” felett volt a fejem, így egy rövid időre megláthattam, milyen lehet majdan, ha egész testtel kint leszek. De hogy őszinte legyek, végül nem egészen olyan lett az élmény. Mármint, nagyon jó érzés végre a terhek, a belső nyomások (nagy része) nélkül lenni, de valahogy más megélni a belső békességet, mint amilyennek gondoltam.

1,5 évvel ezelőtt kezdtük meg a közös munkát, akkor én kerestelek meg, hogy segíts nekem. Hamar megmutatkozott, hogy én is tudok neked segíteni a kineziológia és az életvezetés által. A blog olvasói végig követhették életem utolsó néhány évének alakulását, láthatták a buktatókat, és azt is, hogy miként álltam fel az egyes szituációkból. A kineziológia révén belepillanthattam a te életedbe, ami az enyémhez hasonlóan nem volt hullámvölgyektől mentes. Miként élted meg az elmúlt 1,5 évet, milyen folyamat zajlott le benned, és mit gondolsz, hol tartasz most életed egészét nézve?

Ha röviden kellene válaszolnom, akkor azt mondanám, hogy egy magas hegyre való feljutás végső hajrája volt ez számomra, és mint ilyen, olykor kicsit sem volt könnyű.

A tavaly május végi első alkalom után, amikor a kineziológia segítségével elkezdtük a további lelki tehermentesítésemet – hiszen ekkor már sok éve dolgoztam magamon –, egyértelművé vált, hogy közeledik életem egy új korszaka. Arról viszont sejtésem sem volt, hogy pontosan mi jön, és merre lesz előre.

Háromhetente egy-egy, olykor kettő új témát boncolgattunk, amik jellemzően évtizedekkel ezelőtti élethelyzetekhez kapcsolódtak. Furcsa volt az élmény, mert bár mélyre eltemetett dolgokról volt szó, a szituációk az évek alatt emlékképek formájában időnként előjöttek. Ez a tapasztalás megerősített abban a sejtésemben, hogy amit újra és újra és újra elővesz az ember agya, azzal a témával, emlékkel, bármivel még dolga van.

Tovább olvasom

Feltöltődés

Ez a vírusos időszak mindenkit nagyon megviselt. Szerencsére, ahogy a Facebookon kutattam, megtaláltam a Mikeefitness oldalt. Olyan boldog voltam, hogy a karantén ideje alatt irányított edzést lehet folytatni, köszönhetően az online videós segítségnek. Miklós nagyon kedves, megértő, segítő szándékú ember. Esténként tehát edzés volt, persze csak olyan intenzitással, amit a szervezetem aktuális edzettségében, akarom mondani edzetlenségében elbírt.

Ha edzésre adnád a fejed, ajánlom szeretettel Miklóst. Igaz, személyesen Bécsben, nem pedig Budapesten érhető el.

A reggeli kávézás közben megint bevillantak képek, érzések, ezeken eltűnődtem. Láttam magam előtt a szituációt, amikor ott vagyok a temetésemen, láttam magamat meztelenül megszületni és távozni. Elgondolkodtam azon, hogy amiért napi mondjuk 20 órában gürcölök, az minden itt marad a földi világban. Hiszen ha eljön a távozás ideje, semmit nem vihetek magammal. A testem itt marad, a lelkem száll tovább. Vagyis… Nem voltam elég pontos, mert ugye vihetek magammal „haza” emlékeket, érzelmeket, szeretetet, tapasztalásokat, de semmi többet, ami csak a fizikai világban értelmezhető. Hiába van csodálatos házam, autóm, ékszereim, ruháim, szexi fehérneműim, azok a testemmel együtt itt maradnak a földi síkon. Időközben rájövök, hogy felesleg ragaszkodnom bármihez is. Esetleg egyvalamihez, ez pedig a szabadságom.

Tovább olvasom

Korona, a boldogság előszobája

Mindenki aggódott, hiszen fogalmunk sem volt arról, mi fog történni ebben az új helyzetben. A döntést meghoztam, már csak annyi teendőm volt, hogy felhívjam anyáékat, és elmondjam, mire jutottam. Nagyon féltettek, a vírus, illetve a műtét utáni felépülés miatt is. Azt mondogattam, majd megoldom, nem vagyok én olyan buta, csak nyugodtan végig kell gondolnom a következő időszakot. A kis ördög persze ekkor is betámadott. Megijedtem, és mivel tudtam, folyamatos mozgásban kell lennem – mert ugye minden nap új nap, ami igencsak tartogatja a meglepetéseket –, ezért improvizálnom kell majd, amit régebben már megtanultam. Aztán elkapott egy negatív gondolat, és készítettem egy videót. Éreztem, hogy most jött el az idő, hogy a saját lábamra álljak. Ki is mondtam, s meg is kaptam a feladatot. A videóban elmondtam a szüleimnek, hogy milyen hálás vagyok a sok segítségért, és azt, hogy úgy érzem, menni fog ez már nekem. Talán emlékeztek is erre a videóra, mert a Facebook-oldalon meg lett osztva.

Mivel magamra maradtam, a bevásárlásról is nekem kellett gondoskodni. Felmértem, hogy nagyjából mennyi terhet bír el a szervezetem, s úgy indultam a boltba – mert ugye az orvos tanácsa alapján 1 kg-nál többet nem emelhettem volna. 1,5 hetente mentem, tehát jócskán tele lett a bevásárlókocsim. Az autómhoz érve kinyitottam a csomagtartót, amiben elhelyeztem nyolc táskát. Ezek révén a megfelelő arányban osztottam el a vásárolt termékeket. Láttam, hogy ez a szisztéma működik, így megnyugodtam. Elhittem, hogy egyedül is képes vagyok élni a napjaimat. Annyira vissza akartam találni a női energiák* varázsába, hát most gyakorolhattam. Örültem annak, hogy az volt a legnagyobb problémám, hogy a hűtőszekrény nem olyan gyorsan olvad le, mint szerettem volna. Szépen elkezdtem élni az új életem. Hálás voltam amiatt, hogy ha személyesen nem is, de a telefonon keresztül tudtam tartani a kapcsolatot a családommal, a barátaimmal.

Tovább olvasom

Szilikori

Ausztriai tartózkodásom alkalmával jelenésem volt a rehabilitációs ügyintézőnél. Elmondhatatlanul megkedveltem a hölgyet, szerettem hozzá menni. Többszöri felajánlás után végül eldöntöttem, hogy 3 hétre bevonulok a szanatóriumba. Fél évvel a beköltözés előtt le kellett adni az igénylést, mert sajnos sok a beteg ember, így időbe telik, mire mindenkit el tudnak helyezni. Gondoltam magamban, rendben is van az a fél év várakozás, addigra túl leszek az utolsó műtéten, és már tényleg csak a testem rehabilitációjára kell fordítani a figyelmemet.

A kontrollon hála az égnek, minden rendben volt. Ismét kezdtem elhinni, hogy tényleg meggyógyultam, és a sok megpróbáltatás után lelkileg is helyreállnak a dolgok. Csábított az alagút végén lévő fény, de megint egy labirintus közepén találtam magam, és annak rendje és módja szerint el is tévedtem.

Készültem az operációra, aminek már ismert volt az időpontja. Ez az utolsó állomás, ahol elvileg megkapom a szilikon implantátumokat a melleimbe, s végre magam mögött hagyhatok mindent. Szépen vettem az akadályokat, megküzdöttem a velem szembe jövő kihívásokkal, mígnem a soron következő vizsgálaton találtam magam, ahol röntgenfelvételt készítettek. Az altatás miatt fontosnak találták az orvosok, hogy ilyen módon nézzük meg, mi a helyzet odabent.

Tovább olvasom

Angyalok, segítők vezetnek engem

Elindultam Sümegről a tanácsadóhoz. Útközben szokás szerint képek villantak be a múltamból. Emlékszem, fiatalabb koromban a Szellemekkel suttogó volt a kedvenc televíziós sorozatom. Akadt olyan hétvége, amikor csak ezt néztem. Csodáltam a főszereplő hölgyet, mindenféle téren. Az autóban ülve feltettem magamnak azt a kérdést, hogy: hiszek a szellemekben, az angyalokban, és úgy egyáltalán, mit gondolkodok a reinkarnációról? Az emlékképek és a gondolatok cikáztak a fejemben, aztán arra ocsúdtam, hogy nem túl hosszú utam végére értem, ott állok új segítőm háza előtt.


Szeretném most megszólítani a segítőm, akivel ha nem is sokszor, de a legnehezebb pillanatokban találkozhattam.

A „véletlenek” mindig működnek az életünkben. A sorsnak köszönhetően találkoztam veled, ám akkor alig tudtam valamit arról, hogy ki vagy, mivel foglalkozol, és miként tudsz segíteni másoknak. Kérlek, mesélj kicsit magadról az olvasóknak.

Az Angyalok szerint a testi és a lelki probléma valójában abból ered, hogy a lelkünk megfeledkezik a Teremtővel való összeköttetésről. Gyermekkorom óta hiszem létezésüket. Látom és hallom Őket. Megtanítottak kérni. Megtanítottak elfogadni. Megtanítottak gyógyítani. Megtanítottak hinni a csodában.

Molnár Marianna, a Szeretet Kuckó megálmodója és alapítója vagyok.

Az anyagi világból pár éve kilépve újra az önkeresés és önmegvalósítás útjára léptem. Elindultam a „láthatatlan” világ felé. Elkezdődött egy mély belső utazás. Ez az utazás még mindig tart.

Aztán elérkeztem életem azon pontjára, ahol a magammal hozott tudás apró csiszolatlan részeit kell, hogy tökéletesítsem. Tanfolyamok, könyvek, rengeteg önmunka, mai napig tartó folyamatos tanulás. Mindezen kitartó munka eredménye lett a hozott és tanult technikák segítségével embertársaim gyógyítása, tanítása, saját életutak felfedezése, test – lélek – szellem egyensúlyának összehangolása.

Gyógyítói munkám mindennapi elengedhetetlen része: hálát adok az Úrnak, az összes égi segítőnek a „láthatatlan” világban. Hálás vagyok a családomért, minden emberért, akikkel a tiszta szeretet energiáján keresztül kapcsolódhatok. Hálás vagyok, hogy ilyen csodálatos életfeladatot kaptam.

Molnár Marianna vagyok, lélekgyógyász, angyalterapeuta, ThetaHealing konzulens, Masszőr – Lélekmasszázs.

Tovább olvasom