Születés
Elvesztem. Fogalmam sincs arról, ki vagyok, hol vagyok, hova kerülök, miért történik ez velem. Anya, hol vagy? Jaj, most érzem, történik valami, körülöttem, bennem. Jaj, csak azt tudnám mi vár rám!
Mozdult minden, ahogy én is irányt váltottam. Most hirtelen sötét helyre kerültem, olyan mintha egy sötét alagútban lennék. Félek, nem érzem magam biztonságban, de valami van ott, fény… Fényt látok az alagút végén. Anya biztos ott vár rám, tehát gyorsan ki kellene érnem, hogy megint együtt lehessünk. Viszont még mindig tudatlanul álok a történtek előtt, nem értem…
Szépen, fokozatosan haladok előre az utamon, néha megállok egy kicsit piheni, s újra elindulok. Nagyon csodás színek ragyognak a közelben, s vágyom, hogy megérkezzem, csodálkozzam. Várom a percet nagyon, hogy megint érezzem magamon anya simogatását, szeretetét. Még pár lépés, s megérkezem a fénybe…
Jaj, de mit hallok? Megijedtem! Biztos, hogy én el szeretnék jutni oda? Valaki mintha kiabálna. De miért? Hol van a csend, a békesség, a nyugalom, a szeretet, ahol eddig éltem? Mi ez a zaj, nem értem…
Mintha valaki lökdösne hátulról, így megint nekiindultam. Továbbra sem tűnt el, egy idegen, stresszes ember hangját hallom, aki azt kiabálja, hogy nem érti, neki miért kell minden nap szülést levezetnie, s már mennyire elege van ebből.
Hallom anyát, tudom, hogy itt van bennem, s körülöttem. Kiérkezem a fényes helyre. Mintha megvágnának, kis fájdalmat érzek, de nem érdekel, mert meglátom anyát, a karjába tesznek, és megint jól érzem magam. Én csak motyogok, gondolkodok magamban, ki lehetett az a frusztrált néni, s miért kiabált, mikor én a világra jöttem?
Szóval születésem első napján, megvolt az első sokk, de nem is foglalkozom vele tovább, mert nyugalomban vagyok. Eszem, alszom, visszakerültem abba a kis burokba, ahol védve vagyok mindentől. Jaj, nagyon sokat aludtam, kipihentem a megrázkódtatásokat, most várom apukámat és bátyámat. Hallom, jön valaki. Fülelek, jön a családom többi része, boldogság van!
Egy hölgy beszél anyához. Csalódottá válok, mégsem apáék azok. Talán a szülésznő lehet, aki beírja a nevemet a születési anyakönyvi kivonatba. Megtudom végre, milyen mesés nevet kaptam. Megint kiabálást hallok. Már tényleg fogalmam sincs, miért ilyen nyugtalanok az emberek?!
Vitatkoznak azon, hogy Nikoletta vagy Nikolett legyek. A szülésznő emelt hangon beszél anyával, hogy ha ezt a nevet választotta, akkor igazán tudhatná, hogy olyan név, mint a Nikolett nem létezik, így beírta a nevem: Párizs Nikoletta. Anyukám vitába szállt vele, de felesleges volt, mert vannak olyan emberek, akiket nem tudsz meggyőzni, bármit is teszel. Egy idő után édesanyám feladta, mert nyűgösnek, fáradtnak érezte magát, aki pihenésre vágyott. Hihetetlen, hogy ilyen név, hogy Nikoletta, nem létezett régebben, csak Nikolett szerepelt a naptárban.
Elvittek anyától, sírtam, nem érzetem magam biztonságban. Mi ez a hely, ahol csak viták vannak, érzem a negatív energiákat, s mennyire biztos az, hogy én itt szeretnék élni, ezen a Föld nevű bolygón?
Lassan megnyugodtam, majd elaludtam. Mikor felébredtem megérkeztek apáék is, együtt volt a család, meghittségben, szeretetben töltöttük a nap maradék részét. Ahogy teltek a napok, mi ettünk, aludtunk, erősödtünk, s kiengedtek minket a kórházból. Végre! Jött értünk a családunk, és utaztunk haza, az otthonunka.