Kézfogások

Nikoletta Párizs   2020. április 12.

A történetem folytatása előtt egy videóról írnék pár mondatot. Szeretném kicsit személyesebbé tenni az oldalt, mert tudom, hogy sokan olvassátok. Olyanok is, akik most léptek rá arra az útra, amit mi már végigjártunk. És hála az égnek, olyanok is, akik remélem, s azon imádkozom, hogy jó messziről kerüljék el ezt a kicsit sem könnyű utat.

Korábban említést tettem arról, hogy itt vagyok, segítek, ha úgy érzed, hogy szükséged van rá. Viszont azt is megtanultam, hogy mindenkinek más a feladata, s segíteni csak annak lehet, aki hagyja, illetve megkér rá. Nem tudom megígérni, hogy nem fogsz velem együtt könnyeket ejteni a soraimon, viszont azt is nagyon jól tudom, hogy ha így lesz, eljött annak az ideje, hogy felszínre törjenek az érzéseid, velük együtt pedig a könnyek.

Megnyugtatásul, mindenből fel lehet állni, ha igazán szeretnéd. Lehet, sőt biztos, hogy valamilyen formában változtatni kell az életeden. Igaz, hogy most egy kicsit nehéz sorokkal fogsz szembesülni, de ott lesz a csavar, a segítség, hogy én miként is dolgoztam fel a történetem. Érző ember vagyok, mint mindenki, csak egyre erősebb.

Tovább olvasom

Erdő közepén

Nikoletta Párizs   2020. március 22.

Ahogy odaértünk a rendelőbe, én csak csodálkoztam. Azt szeretném megjegyezni, hogy privát rendelésre érkeztünk. Minden olyan más, mint Magyarországon. Sokat nem kellett várnunk, hamar behívtak minket. A professzor egy magas, jó kiállású, kedves, figyelmes, nagyon határozott, s vicces férfi volt. Kicsit beszélgettünk, majd odaadtam neki a Magyarországon kapott vizsgálati eredményeimet. Rögtön rávágta, hogy őt ez egyáltalán nem érdekli, újra megcsinálunk minden vizsgálatot, mert tisztán akar látni. Azokkal az eredményekkel szeretne dolgozni, amik ott, Ausztriában készülnek.

Persze, az ember maximálisan igazat adni neki, én sem csináltam volna másként a helyében, csak ott és akkor nagyon rosszul esett. Szerintem ezen a ponton kezdtem ébredezni, s szembesülni azzal, hogy mit is vállaltam. Elkezdett kattogni az agyam, hogy megint minden kezdődik előröl. Újra jön a mammográfia, a szövettan, majd kirázott a hideg, mikor eszembe jutott, hogy milyen fájdalmas volt a mintavétel.

Semmi más nem járt a fejemben, mint hogy én ezt az egészet nem akarom. Már arra sem figyeltem, hogy mit mondott a professzor, mert nem tudtam kikapcsolni az agyam. Igazából nem is értettem, hogy mit beszél, gondoltam mondja csak, én teret hagyok a kis hangoknak. Ezek azt suttogják, hogy: látod mekkora egy kis szerencsétlen vagy, azt se érted mit beszélnek, pedig az életedről van szó, de majd én megmondom, hogy mit csinálj.

Tovább olvasom

Betegség – második felvonás

Nikoletta Párizs   2020. február 2.

Felhívtam a természetgyógyászomat, és bejelentkeztem a lehető legkorábbi időpontra. Megkérdezte, hogy miért olyan sürgős. Elmondtam neki, mi történt velem az utóbbi időben, a hidegrázást, a lázat, s hogy az orvosok nem találtak semmit. Hihetetlen, hogy akkor dolgozott Hévízen, tehát sokat nem is kellett utaznom, s nagyon rövid időn belül mehettem. Akkor már tudtam, hogy jó helyen leszek, mert minden pikk-pakk összejött. Más dolgom nem volt, mint relatív türelmesen várni, tudván, hogy mi van mögöttem, s mi az, amit nem szeretnék a jövőmben.

Élveztem a pillanatot, biztonságban voltam, jókat nevettünk, ettünk, dolgoztunk. Végül elérkezett a nagy nap, mikor mehettem a természetgyógyászhoz. Szárnyaltam, türelmetlen voltam, már ha ott lettem volna is késő lett volna, de összeszedtem magam. Megérkeztem, a kabátomat, a cipőmet, a zoknimat félretettem, s felfeküdtem az ágyra.

Szokás szerint talpból vizsgált, és a tudtomra adta, amit kellett, úgy, hogy egy szót sem szóltam. Rengeteg vitamint íratott fel velem, amit be kellett szerezzek, majd elmondta, hogy sajnos a láz még vissza fog jönni. De ne aggódjak, mert maximum 38°C lesz, s a következő ciklusnál már megszűnik.

Tovább olvasom

Betegség – első felvonás

Nikoletta Párizs   2020. január 26.

Megfázás. Kaptam antibiotikumot, azt kellett szednem. Annyit mondott az orvos, ha esetleg nem lennék jobban, keressem fel újra. A gyógyszer használt, így visszaálltam a munkába. Tudjátok, épp a felmondási időmet töltöttem, s nem akartam haraggal elválni, mert ki tudja, mit hoz a jövő.

A munkaadóim továbbra sem akarták, hogy elmenjek, de én hajthatatlan voltam. Katikám és a párom dolgoztak serényen, én közben ott ismerkedtem mindennel, hogy mire letelik a felmondásom, be tudjak állni. A főnökömék az utolsó pillanatig azt gondolták, hogy meg tudnak győzni, ezért nem kerestek mást a helyemre. Viszont úgy voltam vele, ez már nem az én problémám, hiszen időben tájékoztattam őket, hogy mindenki számára egyértelmű legyen, lépni fogok. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy könnyű szívvel hagytam ott őket, tudván, hogy mennyit köszönhetek nekik. Nem mellesleg ott volt a már többször említett családias légkör.

Az új hely nagyon tetszett, jól éreztem magam. A párommal dolgoztam együtt, Katikám pedig váltott minket. Jó kis csapat voltunk. Ahogy teltek-múltak a napok, egyre szerelmesebb lettem. A kedvesem, már hozzánk, Sümegre jött haza. Igazából a nap 24 órájában együtt voltunk. Hálás voltam mindkét főnökömnek, mert rendesek, segítőkészek voltak. Sajnos ezek a boldog napok sem tartottak örökké, mert a rosszullét visszajött.

Tovább olvasom

Kicsit éltem

Nikoletta Párizs   2019. december 1.

Megérkeztünk a megadott címre. Remegett minden porcikám, vártam is a pillanatot, meg nem is. Féltem és vágytam egyszerre. Tomboltak bennem az érzelmek. Egyet előre, majd kettőt hátra, így haladtunk a kapu felé. Aztán a társam látta, hogy elbizonytalanodtam, megfogta a kezem, és kéz a kézben haladtunk tovább az utunkon. Becsengettünk, vártuk a tulajt, hogy kijöjjön elénk, illetve bevezessen minket a kiskutyákhoz.

Úgy voltam vele, én nem erőltetek semmit, nyilván kihozza a kicsiket az udvarra, és amelyik elindul irányomba, illetve ahol érzem a testem jelzését, ő lesz az igazi, aki hozzám, illetve akihez én tartozom. Jó pár apró kutya vett körül. Nem mozdultam, türelmesen vártam.

Ahogy telt-múlt az idő, figyeltem, leguggoltam, az egyik apróság megállt, leült, s mélyen a szemembe nézett. Figyeltük egymást. Nyugalmat sugároztam, ő a hatalmas szemeivel nézett, s elindult. Elmondhatatlanul boldog voltam, esett kelt szegénykém, de a végén csak oda ért hozzám. Megszagoltattam a kezem vele, s felvettem, majd szorosan magamhoz fogtam, megöleltem.

Tovább olvasom

Cég – harmadik felvonás

Nikoletta Párizs   2019. október 14.

Jó tudni! Ha látsz a bejegyzésben türkíz színű, alúhúzott szövegrészeket, bővebb információkért ne félj átkattintani a hivatkozott oldalakra.

Ahogyan írtam a második felvonásban, sok minden bántott, amit a cégnél megéltem. Nagyon, elmondhatatlanul kaptam az ívet. Harcoltam az emberekkel, harcoltam magammal. Sehogy sem találtam meg a lelki békémet.

A napok teltek, a sérelmek gyűltek, egyre frusztráltabb lettem. Amilyen feladatokat korábban simán megugrottam, akkor már egyre nehezebben tudtam elvégezni. Elvesztem, már nem tudom, hogy ki vagyok, mit akarok.

A testem jelzett. Elkezdett fájni a fogam, vagy valamim, pontosan nem is tudnám megnevezni azt a pontot ahol fájdalmat éreztem. Gondolom ti is voltatok már úgy, hogy egy testrészetek, akár a fogatok fájt, s ez kisugárzott mindenhova. Nálam is ez volt.

Tovább olvasom