Feltöltődés

Nikoletta Párizs   2020. augusztus 30.

Ez a vírusos időszak mindenkit nagyon megviselt. Szerencsére, ahogy a Facebookon kutattam, megtaláltam a Mikeefitness oldalt. Olyan boldog voltam, hogy a karantén ideje alatt irányított edzést lehet folytatni, köszönhetően az online videós segítségnek. Miklós nagyon kedves, megértő, segítő szándékú ember. Esténként tehát edzés volt, persze csak olyan intenzitással, amit a szervezetem aktuális edzettségében, akarom mondani edzetlenségében elbírt.

Ha edzésre adnád a fejed, ajánlom szeretettel Miklóst. Igaz, személyesen Bécsben, nem pedig Budapesten érhető el.

A reggeli kávézás közben megint bevillantak képek, érzések, ezeken eltűnődtem. Láttam magam előtt a szituációt, amikor ott vagyok a temetésemen, láttam magamat meztelenül megszületni és távozni. Elgondolkodtam azon, hogy amiért napi mondjuk 20 órában gürcölök, az minden itt marad a földi világban. Hiszen ha eljön a távozás ideje, semmit nem vihetek magammal. A testem itt marad, a lelkem száll tovább. Vagyis… Nem voltam elég pontos, mert ugye vihetek magammal „haza” emlékeket, érzelmeket, szeretetet, tapasztalásokat, de semmi többet, ami csak a fizikai világban értelmezhető. Hiába van csodálatos házam, autóm, ékszereim, ruháim, szexi fehérneműim, azok a testemmel együtt itt maradnak a földi síkon. Időközben rájövök, hogy felesleg ragaszkodnom bármihez is. Esetleg egyvalamihez, ez pedig a szabadságom.

Tovább olvasom

Egyiptomi varázs

Nikoletta Párizs   2020. június 14.

Már a reptéren várakoztunk, hamarosan indulás, úticélunk Egyiptom. A becsekkolást követően lassan teltek a percek, és a türelmetlenség jeleit véltem felfedezni magamon. Amikor helyet foglaltunk a váróban, elkalandoztak a gondolataim. Figyeltem, elemeztem, hogy mire hogyan reagálok. Egyfajta belső feszültséget éreztem, de nem tudtam megfogalmazni, hogy mi ez bennem, miért történik ez velem.

Felnéztem az égre, s kimondtam, hogy: istenem, szeretnék tisztánlátást kérni, mert érzem, hogy valami történni fog, s ebből kezd már nagyon elegem lenni. Ennyi küzdelem után, a következő megoldandó feladatom előtt végre szeretném jól érezni magam.

Eljött a beszállás ideje, ezért a gép felé vettük az irányt. Beesteledett, de nem baj, a repülési idő szerencsére nem túl hosszú. Míg a levegőben voltunk, folyamatosan tudtuk nézni a monitoron, hogy hol vagyunk, utunk mely szakaszánál járunk.

Amikor láttuk, hogy Kairó felett repülünk, kinéztünk az ablakon, s megpillantottuk a Gízai piramisokat. Az valami csodálatos, egészen varázslatos, ahogyan ki voltak világítva. Fentről nézve egyre büszkébb lettem arra, hogy ilyen fejlett világban élünk, s hálás voltam azért is, hogy fantasztikus emberek fénytechnikusi tudásukkal ilyen élményekhez tudják juttatni a turistákat (is).

Tovább olvasom

Nyaralás

Nikoletta Párizs   2019. december 15.

Az idő telt, az esküvő közeledett. Csodálatos zöld színű ruhát választottunk. Az érzelmek tomboltak bennem, de megpróbáltam visszaszorítani őket, mondván nem hagyom, hogy ezt a csodálatos napot elrontsák. Dolgoztam, de mellette már nagyon készültünk. A sors fintora, hogy a munkaadóm is hivatalos volt az esküvőre. Gondolhatjátok, mit éreztem mikor megtudtam. Érezd jól magad, mikor ott lesz az a személy is, aki megnehezíti a napjaidat. Mindegy, gondoltam magamban, ura leszek a cselekedeteimnek.

Eljött a nagy nap, készültünk. Reggel még elmondtam egy imát. Kértem az égiek segítségét, hogy adjanak erőt ahhoz, hogy a negatív érzéseket ha nem is tudom ott és akkor leküzdeni, illetve a megbocsájtásig nem tudok eljutni, legalább arra a pár órára félre tudjam tenni.

Szép volt az esküvő, jó volt nézni a fiatal párt, olyan boldogok voltak. Ahogy ott ültem, körbenéztem, anyáékra pillantottam. Láttam, ahogy édesanyám elérzékenyült, s a könnyeit törölgeti. Sajnos még tudom, de remélem, hogy egyszer átélem, megtapasztalom, milyen érzés az, amikor a kicsi kis csemete, az imádott gyermek kirepül a családi fészekből. Egyben szívszorító, boldog, nyugodt, kicsit aggodalommal teli, büszke pillanatnak gondolom. Szerintem ilyen érzések lehettek édesanyámban.

Tovább olvasom

Lagzi

Nikoletta Párizs   2019. december 9.

A napok teltek, a kutyusokra figyeltünk, nemcsak én, a szüleim is. Hála az égnek, a leányzónak nagyon jó étvágya volt, és van mind a mai napig. Velem együtt már ő sem mai csirke. Szerencsére, hosszú ideje az életünk része, s azért imádkozom, hogy még sokáig rengeteg boldog napot hozzon el nekünk. Az evés, a játék, a hancúrozás, a hiszti, az örvendés, illetve a nyalogatás, nos, a mai napig megvan.

Habár ott volt a másik kutyus, az elsőt nem tudtam se elfelejteni, se feldolgozni a veszteséget. Egyre többször támadtak meg a negatív gondolatok, a fény egyre jobban kezdett kialudni. Harag, panaszkodás, félelem, gyűlölet kezdett elhatalmasodni rajtam. Amikor annyi rossz éri az embert, amit nem ért meg, és nem tudja hova tenni a történéseket, akkor azok szépen lassan elkezdenek belül dolgozni úgy, hogy az ember észre se veszi.

A kedvenc kollegámmal sokat beszélgettem, őszinte, tehát nem felületes kommunikációról volt szó. Viszont hiába a társalgás, a dolgok nem kerültek a helyükre. Említette, hogy megnézett egy nagyon jó filmet, és szeretettel ajánlja nekem is. Mondta, ha gondolom, elhozza CD-n. Ahogy beszélt róla, ahogy leírta a cselekményét, egyre kíváncsibbá tett, s a végén már majdnem én könyörögtem, hogy megnézhessem.

Tovább olvasom

Vihar utáni napsütés

Nikoletta Párizs   2019. október 28.

Fogalmam sincs mennyi idő tehetett el addig, mikor aztán magamhoz tértem. Nem tudtam miért simogatom a szőnyeget, nem emlékeztem semmire. Az tűnt fel, hogy a földön fekszem törölközőben. Gondolkodtam, hogy mi történhetett. Eszembe jutott, hogy a telefonért rohantam, gondoltam gyorsan megnézem ki hívott. Kicsit naiv voltam. Felállni se tudtam. Annyira fájtak a lábaim, a csípőm, bármennyire akartam nem ment. Elkeseredtem.

Sírtam, mert ennyire nem tudok figyelni magamra, sírtam, mert nincs otthon senki, hogy segítsen rajtam, a tehetetlenségtől, s mert búcsút inthettem mindennek. Azt még nem tudtam milyen következménye lett az aznapi produkciómnak, de feladtam mindent, ami fontos volt nekem.

Közel 20 percet töltöttem a földön, jól kibőgtem magam, s azt mondtam, bármi történjen is, nem adom fel az álmaim. Fel kell állnom, fel kell hívnom az oktatót, hogy kicsit kések, s meg kell néznem, hogy ki hívott.

Tovább olvasom