Szeretetgombócka

Nikoletta Párizs   2019. november 25.

Arra a döntésre jutottam, hogy nekiállok építkezni, megvalósítom az egyik legnagyobb álmom. A családommal leültünk beszélgetni. Ahogy mindig, most is segítettek, segítő kezet nyújtottak, de a döntéseket én hoztam meg. Amire megkértem őket, ha elbizonytalanodnék, akkor lépjenek oda mellém, üljünk le, s vitassuk meg a további feladatokat.

Az a szójárásom, hogy a Google a barátom, ha valami érdekel, akkor ott rá tudok keresni, persze hozzáteszem, mindennek nem kell felülni, amit az ember az interneten talál.

Éreztem a pozitív energiát körülöttem, s magamban, egyre jobban éledt fel a harci szellem. Amikor időm engedte, a kezemben fogtam a számítógépet, és nekiálltam elképzelni, milyen legyen az otthonom, ahol a boldog napjaimat fogom tölteni.

Tovább olvasom

A jelek

Nikoletta Párizs   2019. november 18.

Jó tudni! Ha látsz a bejegyzésben türkíz színű, alúhúzott szövegrészeket, bővebb információkért ne félj átkattintani a hivatkozott oldalakra.

Egy ideig megbékéltem a helyzetemmel. Amikor testi tünetek jöttek, mentem a kenyértartóhoz, levágtam a kenyér héját, s azt eszegettem, közben pedig azon imádkoztam, hogy jobban legyek. Nem tudtam, mi miért történik velem, azon gondolkodtam, kinek mi rosszat okoztam, hogy ezeket a dolgokat kell megtapasztalnom.

Ahogy teltek a napok, egyre jobban éreztem, hogy nem vagyok a helyemen, valami nagyon nincs rendben az életemmel. Amikor éjszakás voltam, gyorsan elvégeztem a kiadott feladatokat, s nekiálltam újságokat olvasni. Többnyire a pszichológia jellegű lapok érdekeltek. Pár éve három féle ilyen témájú újság volt.

Meg akartam érteni, mi miért alakul, illetve alakult úgy, ahogyan. Rengeteget tanultam, de valahogy mégsem tudtam összerakni a dolgaimat. Mindenki életében voltak csodás pillanatok, ebben biztos vagyok, ahogy abban is, hogy párszor megjártuk a poklot. Én akkor épp a negatív hullámon ültem, s valahogy ki akartam evickélni, s pozitív irányba terelni az életem alakulását.

Tovább olvasom

Szürke kisegér

Nikoletta Párizs   2019. november 11.

Próbáltam nyugtatni magam, de nem tudtam titkolni a zavartságomat. Nem értettem miért történik ez velem, még nem volt ilyenben részem. Nehezen, de összevakartam a gondolataim, a testem apró részeit összeraktam, majd odamentem a kasszához. Nekiálltam beütni a tételeket, hogy a hátul lévő társaság megkapja, amit kért, s nyugi legyen.

Természetesen nem kerek összeg lett, amit már láttam előre, s gondolatban vakartam a fejem, mert olyan zavarban voltam, hogy még a nevem sem tudtam. Viszont, hogy ez mennyire látszott, vagy csak kedves akart lenni az Úr, döntsétek el, de azt mondta kerekítsek egészre. Akkor egy kicsit megnyugodtam, de nem a pénz érdekelt, hanem, hogy ne égessem be magam zavaromba.

Fogtam a füzetet, mondván már tényleg nekiállok a munkának, de visszajött a kedves vásárló. Így nekiálltunk beszélgetni. Egyre jobban oldódott a hangulat, sokat, mélyen, szívből nevettem. Már relatív késő volt, mondjuk nem nekem, mert én ugye éjszakás voltam. Megkérdezte mikor dolgozom legközelebb, mert ők a szomszédban fognak tevékenykedni, sokáig itt lesznek, s szeretne jobban megismerni. Közöltem vele a következő napot, amikor itt leszek, s rövidre zártam a beszélgetést. Ő elköszönt, jó éjt kívánt, s elindultak kifele, az ajtóból még visszanézett, mosolygott, s amikor kiment, rá öt percre mentem cigizni.

Tovább olvasom

Betanultam a benzinkúton

Nikoletta Párizs   2019. november 3.

Jó tudni! Ha látsz a bejegyzésben türkíz színű, alúhúzott szövegrészeket, bővebb információkért ne félj átkattintani a hivatkozott oldalakra.

Szerettem, mert új embereket ismertem meg, barátságok alakultak, s volt pár kollegám, akikkel barátivá alakult a kapcsolat. Viszont, ahogy telet múlt az idő, mindennapossá vált a munkába járás. Nem okozott kihívást. Pedig, ha megfigyeltétek mindig kerestem az újat, tanulni, fejlődni akartam. Bizonyítani magamnak, s mindenkinek, aki az életemhez tartozott.

Nem tudtam mi, de valami nagyon hiányzott az életemből.  A feladataimat tökéletesen elvégeztem minden cégnél, pozitív visszajelzések érkeztek, de nem volt elég. Egyre több mindent vállaltam be, akár a kútról beszélünk, de nézhetjük a magánéletet is. Pihenőidő, én idő kimaradt.

Amikor elvégeztem egy fontos feladatot, hozzáteszem precízen, akkor sem voltam megelégedve magammal. Azt néztem, hogyan tudnám tökéletesíteni, s így szépen elindultam a maximalizmusom felé. Amikor hibáztam, megszidtam magam, rágörcsöltem, meg akartam felelni. Így teltek a napjaim.

A vásárlók nagyon szerettek, mondjuk majdnem mindent elkövettem azért, hogy ez így legyen. Emlékszem, mondtam a kedvenc kollegámnak, volt egy férfi, aki minden pénteken tért be hozzánk tankolni, hogy milyen frusztrált, akármilyen kedves vagyok, soha nem mosolyog. Az új feladat adott volt tehát.

Tovább olvasom