Csavar
Említést tettem arról, hogy a kis csavarok ezek után lépnek a felületre, azaz a blogba.
Mivel elég érzékeny, fájdalmas történet következik, s mert én is még csak most dolgozom fel a történetem az írás segítségével, megpróbálom a legkíméletesebben megjeleníteni a következő „fejezeteket”. Már amennyire lehetséges.
Nem mondom, hogy nem fogok könnyeket ejteni, s lehet, hogy belőletek is ezt váltom ki. Vagy mást, ki tudja. Ma már hálás tudok lenni azért, ha kijönnek, s végigfolynak az arcomon, mert tudom, ez is a feldolgozás és az elengedés része. Mert ugye az a célom, hogy a múltat magam mögött hagyjam, ahogy szerintem sokan mások is erre készülnek. Így hát látni fogjátok, hogy én hogyan csinálom, s ez tanulság, segítség lehet számotokra.
Szoktam mondani, egy feladatot addig kapunk vissza, amíg meg nem tanuljuk belőle, amit meg kell, s szeretettel, megbocsájtással el nem engedjük. Van, hogy nem azonnal értjük meg a miérteket, de előbb vagy utóbb összeáll a kép, ebben biztos vagyok. Persze csak akkor, ha valóban szeretnénk rájönni a megoldásra. S jobb előbb, mint soha, vagy nem itt és most. Mert a karma dolgozik, ami azt jelenti, hogy mindenki visszakapja azt, amit a másik embernek okozott. Ám erről majd kicsit később írok, s példát is fogok mutatni, vagy legalábbis jelezni fogom.
Szerintem arról is írtam már, amikor tudatosan figyeled, hogy mi történik veled, s a környezetedben. De ugye ez egy másik út, amire az ember rálép, ahogy én is tettem ezelőtt pár évvel. Habár akkor még nem álltam készen a megoldásra.
Mint láttátok, eddig se volt könnyű utam, de most már nagyon pozitívan állok az élethez. Már eddig is sok mindenre rájöttem, egyre tisztábban látom a korábbi utam, s hálás vagyok mindenkinek, aki az életembe lépett.
Mielőtt a történetem folytatódna, gondoltam, hogy megszólítom Zsuzsát, kérdéseket teszek fel neki. A felkérésre szívesen mondott igent. Egyrészt a nyitottságát szeretném megköszönni, másrészt pedig azt, hogy anno erről a témáról beszéltünk, így a kellő időben eszembe jutott, s tudtam merre, melyik úton induljak tovább a feladatom megoldásában. Szóval nagyon, de nagyon szépen köszönöm neked, Zsuzsa!
(Bőven lesz még kinek köszönetet mondanom, mert nagyon sokan segítettek utamon. Valakitől csak egy mondatot kaptam a folytatáshoz, ám pont arra a mondatra volt szükségem…)
Szóval, most figyeljünk Zsuzsikámra, az ő tapasztalataira, mert biztos vagyok abban, hogy fontos dolgokat, észrevételeket fog megosztani velünk.
Úgy 20 éve ismerjük egymást. Az utóbbi időben ritkán találkozunk, ezért adja magát a kérdés, hogy érzed magad mostanság?
Köszönöm szépen, most jól vagyok, az eredményeim jók. Néha azért vannak problémák, de hála a jó égnek, mindig sikerül megoldani őket.
Emlékszem rá, hogy sok évvel ezelőtt mesélted nekem, hogy a kutyusod folyamatosan a hasadra, illetve a veséd tájékára feküdt. Később kiderült a betegséged, valamint nyilvánvaló lett a kapcsolat, hogy a kutyus mintegy jelzésként bújt tested bizonyos részeihez. A kutyák ilyen módon való „segítsége” csak a megfigyelésed alapján lett egyértelmű számodra, vagy valamilyen módon felhívták erre a figyelmed?
Igen, hallottam erről korábban! A fiam mikor kicsi volt, nagyon beteg lett, ezért kijött hozzánk a gyermekorvos. Két uszkárunk volt, és a fiam mellé feküdtek két oldalról. Nem tudtam elzavarni őket. Akkor mondta a doktor úr, hogy semmi baj, hiszen a kutyáink így próbálják gyógyítani őt. Később, amikor én is kezdtem rosszul érezni magam, ahogy leültem, a két kutya azonnal közre fogott. Egyszer meg is jegyeztem, hogy nekem nagyon komoly bajom lehet, mert tapadnak rám a kutyáink. Akkor még nem tudtam, hogy tényleg súlyos betegségem van. Utólag raktam csak össze, hogy ezért őriztek mindig a kutyáink.
Adsz-e esélyt annak, hogy a betegséged lelki eredetű volt? Ha igen, mint terápiás módszer, mit gondolsz a gyógyító írásról, amiről az Gyógyító írás – Ha fáj a történeted című könyv is értekezik?
Orvosilag vírus miatt lettem beteg. A vírus antigénjei nagyon hasonlítanak a vesék antigénjeire, ezért később az immunrendszerem a veséimet támadta, és tette tönkre. Szerintem a lelki problémák a súlyos betegségeknek tökéletes alapot képeznek. A kibeszélés vagy az írás nagyon sokat segíthet mindenkinek.
Ha belefognál, vagy esetleg már belefogtál az írásba, meg mernéd-e mutatni gondolataidat egy sorstársadnak?
Igen, gondolkoztam az íráson, de még nem állok rá készen. A sorstársaimnak mindig minden tapasztalatom elmondom, ha megkérdeznek. Szívesen mesélek minden megpróbáltatásomról, és adok tanácsot, ha kérik. Ha egyszer megírom a történetem, akkor megmutatnám mindenkinek.
Az üres papírlapok sok gondolatot elbírnak. Van-e olyan ember az életedben, aki nem csak meghallgat, de segítőd is lehet, azaz akivel ki is tudod beszélni, ami benned van?
Hála ég, vannak, akik mellettem álltak és állnak a nehéz időkben, helyzetekben. A férjem, a fiam, a két nővérkém és a barátaim. Velük mindent meg tudok beszélni.
Mint egy küzdelmes, nehéz utat megjárt embernek, ha egy gondolatot kellene hátra hagynod, ami utat mutathat, mi lenne az?
Ha valakinek súlyos, nagyon komoly betegséggel kell küzdeni, akkor azt szoktam mondani, hogy mindig tartsa be a következőket:
- A betegséget soha nem szabad lenézni! Tisztelni kell, mert nagyon erős ellenfél. Ha félvállról veszed, legyőz.
- Nagyon sok türelem és kitartás kell.
- Az életünknek ez egy átmeneti szakasza, ami egyszer megoldódik, és túl leszünk majd rajta. Utána már csak egy fájó, rossz emlék marad. Ha túléli az ember, akkor egy nagyon erős lélek lakozik majd benne. Egy másik világ nyílik meg előtte, egy újfajta gondolkozásmódja lesz az élethez.