Becsuktam a kaput
Bezártam a kaput, még visszapillantottam rá, ő ott állt, úgy tűnt, hogy elgondolkodott valamin, köszöntem, s intettem. Becsuktam a bejárati ajtót, de titokban lestem, néztem, ahogy elhagyja a házunkat. Elkanyarodott jobbra, s egyszer még visszapillantott. Furcsa érzés tört rám, ilyet még sose éreztem.
Még másnap is a fiú és a történtek hatása alatt voltam. Hol madarat lehetett fogatni velem, hol sírtam volna. Viszont hittem, bíztam a legjobban. Azt mondogattam magamban, az nem lehetséges, hogy csak pár órát adott nekünk az élet. Annyira csodás volt minden, mintha csak álmodtam volna.
A vasárnap gyorsan eltelt, másnap irány az iskola. Felszálltam a buszra, és nem tudtam kiverni őt a fejemből. Már nagyon vártam, hogy a tanításnak vége legyen, és indulhassak haza, hátha ott lesz a buszmegállóban, engem vár. Hatalmas csalódásomra nem így történt. Szomorúan ugyan, de elindultam haza. Az elkövetkező pár nap is így telt el.
Tovább olvasom