Jázmin és a tulipán szeretete

Fogadjátok szeretettel e kis mesét, melyet korábban álmodtam meg, miközben az író iskolában tanultam. Írói pályafutásom egyik első szárnypróbálgatása ez a történet. Olvasd el, kérlek, és ha tetszett, örömömre szolgálna, ha másokkal is megosztanád.

Egyszer volt, hol nem volt egy szeretetreméltó család. A birtokon csodálatos gyümölcsfákat plántált a házaspár, mert Anna, a feleség nagyon szerette a virágokat. Ebből kifolyólag telis-tele ültette az udvart. Zöldellő fű közepén, a hatalmas tó mellett állt gyönyörű szép kicsi házikójuk. A férj minden nap kiment a mezőre dolgozni, mert ez boldoggá tette. Majd amikor ott végzett, iparkodott az állatokat ellátni, hiszen szívén viselte sorsukat. Sétálni vitte őket a mezőre, de bizony akadt olyan is, mikor megsimogatta őket. Ahogy mindennel végzett, sietett haza szeretett feleségéhez és kislányához.

A kislány és az anyukája elmondhatatlanul szerették a virágokat, az állatokat. Anyukája folyamatosan tanította az életre kislányát, Jázminkát, aki olyan 4 éves lehetett. Mindenük megvolt, amit szerettek volna, csak Jázminnak hiányzott valami. Miután kiment Annával a teraszra, rápillantott a virágokra, hatalmasat sóhajtott, de egy szót sem szólt. Anyukája figyelte lányát, várta, mikor mondja el neki, mi a sóhaj oka. A kislány viszont egy szót sem szólt.

Jázmin az ajtóban állva jobbra pillantott, ahol a kerti tó látványa tárult elé. Hatalmas zöld levelű növények éltek ott, s mintha valakivel beszélgettek volna. Jázmin leült, és kereste tekintetével azt a személyt, aki a virágokhoz szólt, de sajnos senkit nem látott. Anyukája ezt észrevette, majd odalépett hozzá. Egy kis idő elteltével leült kislánya mellé, és megkérdezte, miért vannak ezek a hatalmas sóhajok. – Jaj – mondja Jázmin – ezek ilyen gyerekes dolgok, nem hiszem, hogy téged valójában érdekel. – Kincsem, minden érdekel, ami veled történik, mert mikor boldog vagy, én is az vagyok, amikor viszont szomorú, én kétségbe vagyok esve. Tehát kérlek, mondd el, mi bánt, hátha apukáddal együtt tudunk segíteni. – Rendben – válaszolta Jázmin. Tudod anya, akármerre nézek, mindenhol csodásabbnál csodásabb virágokat, fákat pillantok meg, az állatokról ne is beszéljünk. Mégis, amire nagyon vágyom, az a tulipán. A kedvenc virágom a tulipán, a kedvenc színem pedig a lila. Nézem ezeket a csodás virágokat, de az a lila tulipán, csakis az enyém lenne!

Anyukája megölelte Jázmint, és törte fejét, hogy mitévő legyen, honnan tudnának beszerezni lila színű tulipánt. Gondolta magában, ahogy megjön a férje, ezt muszáj lesz megbeszélniük, hisz milyen varázslatos szülinapi ajándék lenne ez kislányuknak. Miután apuka hazatért a munkából, Jázmin elmesélte neki, mire vágyik, milyen pompás ajándék lenne ez neki szülinapjára. Apuka vakarta a fejét, majd megölelte Jázminkát, s a fülébe súgta, hogy a hétvégén beülnek kis kocsijukba, és addig utaznak, míg nem kapnak valahol egy aprócska hagymát. Abból aztán kellő gondozás mellett a mesés virág csodás szirmokkal ragyoghatna, ily módon gyönyörködtetné a kislányt.

Mindenki elmondhatatlanul várta a hétvégét, ami nagyon gyorsan el is érkezett. Bepattantak szeretett kocsijukba, és az összes meglévő piacra betértek. Már négyet is végigjártak, ám sehol sem találtak hagymát. – Sebaj kislányom, talán legközelebb tudunk vásárolni neked hagymácskát – mondta apuka Jázminnak. A kislány lehajtott fejjel, könnyeit törölgetve beült kocsijukba. Anyukája azt sem tudta, hogy vidítsa fel kicsikéjét, viszont a kislány elfordult, a mezőn lévő virágokat csodálta. Így mindenki szomorúan ült az autóban, mígnem anyuka megszólalt. – Fordulj le jobbra, kérlek! – Apuka nem értette, de figyelembe vette felesége kérését, így megtette.

Amikor a kocsi irányt váltott, egy földútra kerültek, ahol az volt kiírva, hogy virágpiac. A kislány tapsolt, hangosan nevetett, már-már türelmetlenül ült kocsijukban. Megálltak, és kiszálltak a járműből. Jázminka mindenfelé rohangált, amerre nézett ámulatba ejtő nővényeket látott. Megállt egy félköríves vasra felfuttatott lilaakác folyosó közepén, ahol átlagos hangerővel vidám zene szólt. Ahogy szülei nézték, csak ámultak és bámultak. Jázminka, úgy érezte, ez a földi paradicsom, és felszabadultan nekiállt táncolni. A pörgések közepette jókat nevetett, szoknyája pedig az enyhe szellő hatására fellibbent, ami alól a kis fehérneműje kikacsintott. Jázmint ez nem zavarta, elvarázsolt mindenkit, aki látta. Annyira sugárzott a boldogságtól, hogy az ott lévő összes állat mellé szegődött. A madarak énekeltek, a kutyák ugattak, a cicák nyávogtak, a pillangók körülötte játszottak, a méhecskék pedig a virágok szirmai között figyelték a kislányt. A zene elhalkult, Jázminka visszafutott szülei karjai közé, és megköszönte, hogy ilyen csodálatos helyre hozták őt.

Nézelődtek mindenfele, egyszer csak, meglátták a tulipán hagymákat, amik színük szerint voltak válogatva. Isten voltaképpen segített nekik, így találtak lila színű virághagymát. Igaz, csak egy darabot, de Jázmin ezért is nagyon hálás volt. Megvásárolták az áhított virághagymát, köszönetet mondtak, aztán elindultak haza. Az autóban Jázmin a szüleihez szólt: – Tudjátok, ha nem kapunk virágot, igaz, egy kicsit szomorú lennék, de ez az elképesztő nap felejtette volna szomorúságom. Köszönöm szépen ezt a csodás időt, amit együtt töltöttünk.

Ahogy hazaértek, a kis Jázminka könyörgött anyukájának, hogy segítsen elültetni azt a bámulatos hagymát, amire hőn vágyott. Apuka csak mosolygott, majd bólogatott feleségére, ezzel jelezvén neki, bizony nincs lustálkodás, munka van. – Segíthetnél ám te is nekünk! – így kérte anyukája Jázmin apukáját. Végül hármasban elültették a kicsi hagymát, amit utána megitattak. – Türelmesen várom, hogy kibújj a földből, vastagodjon a szárad, hogy végül a varázslatos szirmaidban gyönyörködhessek – tette hozzá Jázmin. – Kincsem, ha tényleg ezt szeretnéd, akkor mindennap törődnöd kell a tulipánnal. Hol a szereteted mutasd ki, néha simogasd meg, és persze öntöznöd is kell, és pár kedves szóval bíztatnod. Mert ha ezt nem teszed, elszárad hagymája, s akkor nem csodálhatod, hogyan kel életre. – Rendben anyuci, minden úgy lesz, ahogy tanácsoltad.

A többi növény is bíztatta a tulipánt, aminek a szára így kibukkant a földből. Egyre erősödött, mikor is első alkalommal látszott a halványlila szirma, ami napról napra sötétedett. Elérkezett az idő, hogy a kis szirmai kinyíljanak. Mindenkit elvarázsoltak. Jázminka össze-vissza ölelgette, puszilgatta, ahogy anyukája tanácsolta. Mesélt neki, és vízzel öntözte. A szülők elmondhatatlanul büszkék voltak kicsi lányukra.

Pár nap elteltével a kislány rohant be anyukájához, a könnyeit törölgetve, az érzelmeivel küszködve, hisztizve mondta: – Anya, haldoklik a tulipánom! – Miért gondolod ezt? – kérdezte édesanyja miközben megölelte lányát. – Gyere, nézd meg! – érkezett a válasz.

Amint kiléptek a házból, látják, a tulipán bizony tényleg hullajtja szirmait. Jázmin anyukája próbálta elmagyarázni, hogy sajnos ez az élet rendje, de a kislány csak sírt tovább. A levegőt kapkodta, majd mikor kicsit megnyugodott, sírva közölte anyukájával: – Én azt szeretném, ha még nagyon sokáig láthatnám a lenyűgöző szirmacskáit! Édesanyja könnyei gyűltek, és szipogva mondta lányának: – Tudod kincsem, ezt a látványt, mikor így ragyog egy virág, jól zárd be szívedbe, lelkedbe, és amikor szeretnéd, majd eszedbe fog jutni. Talán a következő évben, ha továbbra is gondozod, kihajt megint. A kislány ezt nem tudta elfogadni, édesanyja pedig úgy gondolta, kellő távolságból ugyan, de figyelni fog lányára. Most viszont hagyja, hadd búcsúzzon el a kicsi tulipántól. Jázmin a könnyeivel öntözte, és próbálta elfogadni az elfogadhatatlant.

Pár perc elteltével a hatalmas levelű virág alól halk hangra lett figyelmes. Odamászott, és egy furcsa lényt látott. – Ki vagy te, s mit csinálsz itt? – csúszott ki Jázmin száján, miközben könnyeit törölgette. – Hát, én a virágok tündére vagyok, óvom-védem a növényeket. Jázminnak több se kellett, rávágta a kis válaszát: – Hát, akkor nem jól végzed a munkád, mert az én kicsi tulipánom haldoklik! Hatalmasat csalódtam benned! – Ismét hullottak könnyei végig az arcán, ami a tulipán levelein halad tovább. – Mivel szeretném, ha szeretnél, és hinnél bennem, emiatt, a következő cseppnyi könnynél varázslatot hajtok végre. Viszont meg kell ígérned, hogy továbbra is gondozod a kis tulipánt. – Rendben – érkezett a válasz Jázmintól.

Ahogy elérte a könnycsepp a tulipánt, a tündér csillámport szórt a virágra, majd azt mondta: – A holnapi naptól, ha igazán szeretnéd, s ha hiszel benne, életed végéig virágozni fog neked! – Jázminka nagyon hálás lett, rohant be anyukájához, akinek elmesélte, mi történt. Édesanyja megölelte, és annyit mondott: – Akkor hidd el, ez így lesz! – Rendben – felelte Jázmin.

Másnap reggel ébredés után a család első útja a kertbe vezetett. A lila tulipán még varázslatosabban ragyogott, mint addig. Mindnyájan örömtáncot jártak, hálásan köszönték a tündérnek a segítséget. Azt pedig, hogy a kicsi nővény továbbra is így ragyog vagy sem, nem tudhatjuk, de bízhatunk benne.