Távolodás
Szia Norbi, hogy vagy mostanság?
Soha jobban, bár az is igaz, hogy ez sok év munkájának eredménye. Az ember küzd a múlt terheivel és vágyja azt az állapotot, amikor a jól lét beköszönt, de nem tudja, hogy pontosan milyen lesz. Az utóbbi 10 évben voltak pillanatok, amikor a „víz” felett volt a fejem, így egy rövid időre megláthattam, milyen lehet majdan, ha egész testtel kint leszek. De hogy őszinte legyek, végül nem egészen olyan lett az élmény. Mármint, nagyon jó érzés végre a terhek, a belső nyomások (nagy része) nélkül lenni, de valahogy más megélni a belső békességet, mint amilyennek gondoltam.
1,5 évvel ezelőtt kezdtük meg a közös munkát, akkor én kerestelek meg, hogy segíts nekem. Hamar megmutatkozott, hogy én is tudok neked segíteni a kineziológia és az életvezetés által. A blog olvasói végig követhették életem utolsó néhány évének alakulását, láthatták a buktatókat, és azt is, hogy miként álltam fel az egyes szituációkból. A kineziológia révén belepillanthattam a te életedbe, ami az enyémhez hasonlóan nem volt hullámvölgyektől mentes. Miként élted meg az elmúlt 1,5 évet, milyen folyamat zajlott le benned, és mit gondolsz, hol tartasz most életed egészét nézve?
Ha röviden kellene válaszolnom, akkor azt mondanám, hogy egy magas hegyre való feljutás végső hajrája volt ez számomra, és mint ilyen, olykor kicsit sem volt könnyű.
A tavaly május végi első alkalom után, amikor a kineziológia segítségével elkezdtük a további lelki tehermentesítésemet – hiszen ekkor már sok éve dolgoztam magamon –, egyértelművé vált, hogy közeledik életem egy új korszaka. Arról viszont sejtésem sem volt, hogy pontosan mi jön, és merre lesz előre.
Háromhetente egy-egy, olykor kettő új témát boncolgattunk, amik jellemzően évtizedekkel ezelőtti élethelyzetekhez kapcsolódtak. Furcsa volt az élmény, mert bár mélyre eltemetett dolgokról volt szó, a szituációk az évek alatt emlékképek formájában időnként előjöttek. Ez a tapasztalás megerősített abban a sejtésemben, hogy amit újra és újra és újra elővesz az ember agya, azzal a témával, emlékkel, bármivel még dolga van.
2019 nyarának vége felé kezdett egyre határozottabban cselekvésre ösztönözni az intuícióm, ám sok dologgal kapcsolatban volt még bennem kétség, így feszült állapotba kerültem. Tettem lépéseket, amikről úgy éreztem, előre visznek. Nem volt tiszta a kép, így jött egy letérdelés, amiből aztán következett a lassú, ámde határozott felállás.
Egy éve szeptemberben elestem egy rollerrel. Az esés során kificamodott a könyököm, és csont is törött. Pénteken délután volt a baleset, hétfőn reggel műtöttek, majd jött 6 hét gipsz, aztán hónapokon át tartó gyógytorna következett. Jó néhány hónap eltelt, mire rájöttem, hogy ez, illetve a 9 évvel korábbi ugyanilyen sérülésem, amit a másik kezemen szenvedtem el, ugyanazt akarja mutatni. Megértettem, hogy olyan erős és tiszta intuícióval rendelkezem, amit ideje lenne végre érdemben is használni a mindennapok során. 2020 tavaszán kimondtam: oké, innentől a belső iránytűm lesz az elsődleges forrásom, ha döntést kell hoznom. Mára teljesen nyilvánvaló, hogy jól döntöttem.
Hosszú és küzdelmes volt az út 2019 első hónapjaitól 2020 szeptemberéig. Hogy hol tartok most? Nos, úgy gondolom, hogy életem egészét alapul véve egy komoly első etapon vagyok túl. A kétségek egy jelentős része már nem határoz meg, ami esetleg felszínre tör, azt többek között az intuícióm révén a helyére tudom tenni. És végre összeálltak azok a keretek, amikbe már egy bő évtizede is szerettem volna energiát csatornázni. Sümeggel kapcsolatos projektek lettek megalapozva, saját alkotó minőségemmel összefüggő blogok jöttek létre, és úgy tűnik, a segítő minőségem vonatkozásában is megvannak a formátumok.
Szoktam úgy hivatkozni a most záródó éltszakaszomra, hogy olyan, mintha egy kemény kiképzőtábort tartott volna nekem az élet. Innentől már élesben mennek a dolgok. Azt nem tudom, hogy hol leszek 5-10-20 év múlva. Az viszont biztos, hogy már jól tudom érezni magam, hiszen végre azon az ösztönösen érzett úton tudok járni, amin nagyon régóta szerettem volna.
Megbántad-e, hogy a spiritualitás, az ezotéria irányába indultál el? Mit gondolsz, mennyiben segítette életed alakulását, és miként járult hozzá az egykoron megfogalmazott életcéljaid eléréséhez ez az emelkedett nézőpontból történő belső munka?
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltak pillanatok, amikor határozottan úgy érzetem, jobb lett volna a kék pirulát* bevenni. Aztán mindig eszembe jutott a gondolat, amit már nem tudom, hogy hol olvastam vagy hallottam: soha nem válhatsz kevesebbé, mint amivé váltal. Így tehát nem bántam meg, viszont az ténykérdés, hogy bizonyos értelemben ez a nehezebb út, ám az is igaz, hogy egy jobb minőségű életbe érkezünk meg általa.
Hogy miben segített ez a fajta szemlélet? Egész életemben a miérteket kerestem, látni akartam az összefüggéseket, hogy dolgok miként hatnak egymásra, tehát ismerni akartam a kontextust. Én úgy működöm, hogy ha ezek a háttérinfók megvannak, akkor már „csak” haladni kell előre, tenni a dolgom, nem pedig ott és akkor a pillanatban kell összerakni, hogy mi merre hány méter. Önmagam és a velem kapcsolatban állók történetének egy-egy konkrét részletét tudtam könnyebben átlátni, de nagyobb léptékben is segített.
Akik nem a spiritualitás, az ezotéria irányából vizsgálják a világban vagy éppen a közvetlen közelükben zajló eseményeket, az átfogó perspektíva nélkül öntudatlanul sodródnak. Ekkor a hibáztatás, az ítélkezés nagyon erősen jelen van a mindennapokban, továbbá az ego alapú viselkedésminták, a másokkal való harc is domináns tapasztalás.
Az emelkedett nézőpontok segítenek kialakítani egy olyan megközelítést az emberi élet kapcsán, ami által mind önmagunkkal, mind a világgal sokkal harmonikusabban telhetnek a mindennapok. Így pedig, ahogyan arra már utaltam, az energiánkat a tényleges feladatokra tudjuk fordítani.
Ami a személyes céljaimat illeti, ha nem indulok el ebbe az irányba, még ma is szétfeszítene, hogy nem érteném, miért gondolkodom másként, mint a többség, és miért nem találom a helyemet a világban. Ha nem indulok el bő 10 éve e belső utazásra, sosem értem meg, hogy miért azok a dolgok kívánkoznak ki belőlem, amik. Éppen így, nem érteném azt sem, hogy miért azokban a dolgokban hiszek, amikben. Ha nem így teszek anno, akkor évtizedeken át éltem volna egy átlag közeli, sok-sok belső feszültséggel, ennek következtében valószínűleg számos testi tünettel tarkított, kicsit sem minőségi életet. Mindkét út nehéz és küzdelmes, de másként. A „hagyományos” élet esetében sosem fog eljönni az a katarzis, ami a spiritualitás, az ezoterikus nézőpontok mentén élve előbb vagy utóbb szükségszerűen megérkezik. Amint részük van ebben a tapasztalásban, már soha nem leszünk képesek úgy élni, mint korábban, és a világot sem fogjuk tudni úgy látni, mint előtte. Minőségibbé, ezzel együtt bensőségesebbé lesz életünk.
* Utalás a Mátrix trilógia első részének azon jelenetére, amikor Neónak el kell döntenie, hogy marad-e a Mátrixban, vagy felébred, és megismeri milyen a valódi világ.
Szerinted mennyire volt sorszerű, hogy pont hozzád fordultam személyes történetem megírásával kapcsolatban, és téged kértelek meg, hogy segíts nekem könyvem létrehozásában, szerkesztésében? És ha már szerkesztés, adja magát a kérdés, hogy én mint kezdő író nehéz feladat elé állítottalak-e?
Szoktuk mondani, hogy véletlenek nincsenek, ezért így volt szükségszerű, főleg ha azt is hozzávesszük, hogy úgy emlékszem, már a Katival való beszélgetésetek másnapján felvetted velem a kapcsolatot. Tehát nem haboztál, hanem cselekedtél, és minden ment a maga útján.
A semmiből jött, váratlanul ért, hogy küldtél nekem egy Facebook Messenger üzenetet. Visszatekintve az előkészítő egyeztetésekre, majd az eltelt bő egy év munkájára, nagyon sok dolog jelen van e konkrét projekt kapcsán, amiket eddig jellemzően külön-külön éltem meg. És hála égnek, végre nemcsak beszéltünk a potenciálról, hanem a felvázolt elképzeléseket érdemben átültettük vagy a közeljövőben át fogjuk ültetni a valóságba. Sokszor nagy szívfájdalmam volt, hogy ha valaki megkeresett egy nagyon jó iránnyal, akkor én 5 perc után sokkal lelkesebb voltam, mint ő utána valahova. Az ilyen találkozásokból általában elsikkadó projektek lettek, veled szerencsére másként alakul. Nagyon kellett már a tucatnyi kellemetlen élmény után egy pozitív, kiteljesedő együttműködés.
Mondhatnám, hogy könnyű a dolgom a szerkesztéssel, mert több millió karakter legépelése után kisujjból rázom ki, de sokszor meggyűlt a bajom egyes szövegrészekkel. Néha utaltam neked arra, hogy érezni lehet a gondolataidon a rutintalanságot. Nem találod a megfelelő szavakat, túl nyersen, haveroknak sztorizgatósan fogalmazol, nem pedig olvasmányosan. Mivel sokszor mondták már nekem, hogy választékosan fogalmazok, öröm olvasni a gondolatmeneteimet, okkal én bábáskodom az írásod felett.
Bár váratlan volt számodra a megkeresésem, az általam írt szövegek gondozása, a születendő könyv szerkesztése nem okoz számodra problémát. Az előző kérdésben említettem a sorsszerűséget. Szerinted az én könyvemmel kapcsolatos munka révén az élet arra szeretne utalni neked, hogy dolgod a kezdő írók segítése, hogy műveik méltóképpen jussanak el az olvasókhoz és a kiadókhoz?
Nagyon úgy néz ki, hogy igen.
Néhány hónappal ezelőtt összeszedtem egy Facebook-bejegyzésben, hogy bizonyos tevékenységekkel mióta foglalkozom. Az írásnál azt láttam, hogy 14 éve. 2006 augusztusában kezdtem írni első személyes blogomat, de már előtte is sokat kommunikáltam különböző internetes felületeken, és azt is tudni kell rólam, hogy gyerekként sokat és gyorsan beszéltem. Nem lehet tehát nem észrevenni, hogy dolgom van a verbális kommunikációval.
Az írásban azt szeretem, hogy nagyon szabad formátum, egyrészt a terjedelem, másrészt a modern megoldásoknak köszönhetően a szerkeszthetőség, formálhatóság tekintetében. Ez egy alkotó tevékenység, amihez mindmáig nincsen szükség másra, mint egy papírra és egy tollra, bár a számítástechnika révén előálltak kényelmi lehetőségek.
Az írásnak van egy kreatív és egy technikai része. Szerencsés esetben a kettő egyenlő mértékben van kifejlődve abban, aki írott szövegeken keresztül szeretne elmondani valamit az embereknek. Ám az is előfordul, hogy az író csak írni szeretne, mert pontosan látja maga előtt, mit és miként fog elmondani. Vagyis ihletett alkotóként egyszerűen csak alkotni szeretne, nem érdekli az írás technikai oldala. Ekkor jön képbe a szerkesztő, aki egységes, emberi fogyasztásra alkalmas szöveget tud alkotni a hétköznapi ember számára talán kuszának ható nehéz olvasmányból. Idővel persze a legtöbb író fejlődik, jó partnerré válik a szerkesztők számára.
Ahogyan az nálad is látható, a szárnyait bontogató író egy türelmes segéderő nélkül talán már a kiadás előtt feladná, vagy olyan minőségű szöveggel állna elő a nyomdakész könyvben, amit a kritikusok és az olvasók egyaránt lehúznának.
Hosszan tudnám még fejtegetni csak az elmúlt 10 évem utalásait, amik abba az irányba mutatnak, hogy dolgom van a kezdő írókkal és az ő műveikkel, de nem teszem. Inkább megköszönöm neked a kérdést, hogy általa a nagy kirakós egy újabb darabja kerülhetett a helyére. Mert ugye amíg nincsen valami kimondva a múlt, jelen és jövő vonatkozásában, az belülről „cirógatja” az ember agyát, és egyfajta bizonytalanságot, belső feszültséget szül…
Sok mindent megéltél életed során, tucatnyi dolog érdekel, ezernyi nézőpontot mutatsz meg a mindennapi kommunikációd által. Ha egyetlen gondolatot kellene kiemelned, mi lenne az üzeneted az emberek számára?
Hm, annyi mindent tudnék mondani, de van valami, amire az előző kérdésekre adott válaszokban is utaltam. Nagyon fontos megértenie az embereknek, hogy mindenkiben van egy belső iránytű, ami arra vezeti, ahol dolga van az életben, és ahol a legjobb neki; még akkor is, ha a pillanatban nehéz lehet a megélés. Hallgassunk rá, még akkor is, ha olyan irányt mutat, ami tudatos énünk számára értelmezhetetlen, és/vagy az irány miatt mások megítélhetnek minket. Tartsunk ki, majd határozott lépésekkel haladjunk előre.
Annyival egyszerűbb lett volna az életem, ha már nagyon régen mertem volna vállalni azokat a másokat megosztó lépéseket, amiket mai énem játszi könnyedséggel vállana ott és akkor…
Mindenki hite szerint nevezheti ezt a belső hangot, megérzést isteni sugallatnak, az univerzum terelésének, vagy mondjuk a felsőbb énjétől érkező útmutatásnak. Akárhogy is nevezzük, ugyanarról a nem tudati, hanem emelkedett szintekről érkező információról beszélünk. Nem kell hallgatni rá, nem kényszerít erre senkit semmi. De higgyen nekem a kedves olvasó, amikor azt mondom két könyökficam, mint az élettől kapott igencsak kellemetlen „koki” után, hogy inkább hallgasson rá, mert sokkal jobban fog járni.