Próbatétel
Mit is írhatnék a haza útról. Már nem aggódtam annyira, és talán ez volt a „baj”. Rossz kereszteződésnél fordultam el, a navigáció pedig szépben bevitt Bécsbe. Fogtam a fejemet, főleg mikor megláttam a villamosokat. Azt hiszem, leírhatom, hogy a magyar nyelv szépségeit kihasználtam abban a pillanatban, ha értitek, hogy mire gondolok. Úgy elkerekítettem, hogy magamra se ismertem. A magas épületek között megszűnt a GPS jele. Na mondom, végem van. Azt se tudom, hol vagyok, ez a csodás gép is feladta, így nekem se nagyon marad más választásom, mint feladni.
Gyorsan kerestem egy parkolót, hogy félre tudjak állni, mert célszerű lenne telefonos segítséget kérni. De kitől is? Mit mondjak, mikor azt se tudom, hol vagyok. Elővettem a cigimet, lehúztam az ablakot, s azon nevettem kínomban, hogy ezt megint megkaptam. Ugye kimondtam, hogy én se a pályán, se Bécsben nem merek vezetni. S láss csodát, mi történik? Hol járok? Bécsben, s a pályán. Na, akkor még egy félelmemmel megküzdöttem. Vagyis akkor jelenthetem ki ezt, ha végre valahára kikeveredek innen.
Miközben a cigit szívtam, újraindítottam a navit, ami folyamatosan azt mondogatta, hogy nagyon sajnálja, de nincs jel, ezért nem tud segíteni. Hát még én, hogy sajnálom, de azért jól elbeszélgettünk. Na, lássuk, kiszállok, megkérdezek valakit, de áh, úgyse tudnak segíteni. Mit csináljak?
Tovább olvasom