Döntés
Sétáltunk ki a kórházból, mikor elmondtam Katikámnak, hogy menni fog a vezetés, tehát szeretném hazafelé én irányítani a kis autómat. Gondolom látta rajtam, hogy minden rendben van, így elfogadta a döntésem. S miért volt fontos, hogy én vezessem a kocsim? Mert életem egyik nagy álma volt a jogosítvány megszerzése, s mert engem ez tölt. Beülök, élvezem a sebességet, nézem a csodálatos tájat, lehúzom az ablakot, érzem a szellőt, a napot a bőrömön, hallgatom a pillanatnyi állapotomnak megfelelő zenét, amit csak épp dúdolok, esetleg kiéneklem az összes fájdalmam, vagy pedig erőt gyűjtök. Úgy voltam vele, ha már ez sincs, akkor mi marad nekem?! Katikám ismer, így tudta, hogy erre szükségem van.
Amikor beértünk Sümegre, a bíztató szavai, valamint a mély lélegzetvétel, majd az erőgyűjtés után elindultam a családi ház irányába. Útközben eszembe jutott a Bakancslista című film. Amikor megtudták, hogy betegek, a család hogyan reagált, az, hogy akarom-e tudni, hogy kijövök-e ebből, maga az élet, az a bizonyos bakancslista. Még ami bevillant, hogy nekem kell erősnek lennem, nem hagyhatom el magam. Mert ha most megteszem, akkor lehet, hogy anyáék is elgyengülnek, s azt végképp nem szeretném látni, hogy a szeretett családtagjaim sírva fakadnak.
Tovább olvasom