Korona, a boldogság előszobája
Mindenki aggódott, hiszen fogalmunk sem volt arról, mi fog történni ebben az új helyzetben. A döntést meghoztam, már csak annyi teendőm volt, hogy felhívjam anyáékat, és elmondjam, mire jutottam. Nagyon féltettek, a vírus, illetve a műtét utáni felépülés miatt is. Azt mondogattam, majd megoldom, nem vagyok én olyan buta, csak nyugodtan végig kell gondolnom a következő időszakot. A kis ördög persze ekkor is betámadott. Megijedtem, és mivel tudtam, folyamatos mozgásban kell lennem – mert ugye minden nap új nap, ami igencsak tartogatja a meglepetéseket –, ezért improvizálnom kell majd, amit régebben már megtanultam. Aztán elkapott egy negatív gondolat, és készítettem egy videót. Éreztem, hogy most jött el az idő, hogy a saját lábamra álljak. Ki is mondtam, s meg is kaptam a feladatot. A videóban elmondtam a szüleimnek, hogy milyen hálás vagyok a sok segítségért, és azt, hogy úgy érzem, menni fog ez már nekem. Talán emlékeztek is erre a videóra, mert a Facebook-oldalon meg lett osztva.
Mivel magamra maradtam, a bevásárlásról is nekem kellett gondoskodni. Felmértem, hogy nagyjából mennyi terhet bír el a szervezetem, s úgy indultam a boltba – mert ugye az orvos tanácsa alapján 1 kg-nál többet nem emelhettem volna. 1,5 hetente mentem, tehát jócskán tele lett a bevásárlókocsim. Az autómhoz érve kinyitottam a csomagtartót, amiben elhelyeztem nyolc táskát. Ezek révén a megfelelő arányban osztottam el a vásárolt termékeket. Láttam, hogy ez a szisztéma működik, így megnyugodtam. Elhittem, hogy egyedül is képes vagyok élni a napjaimat. Annyira vissza akartam találni a női energiák* varázsába, hát most gyakorolhattam. Örültem annak, hogy az volt a legnagyobb problémám, hogy a hűtőszekrény nem olyan gyorsan olvad le, mint szerettem volna. Szépen elkezdtem élni az új életem. Hálás voltam amiatt, hogy ha személyesen nem is, de a telefonon keresztül tudtam tartani a kapcsolatot a családommal, a barátaimmal.
Tovább olvasom