Lagzi
A napok teltek, a kutyusokra figyeltünk, nemcsak én, a szüleim is. Hála az égnek, a leányzónak nagyon jó étvágya volt, és van mind a mai napig. Velem együtt már ő sem mai csirke. Szerencsére, hosszú ideje az életünk része, s azért imádkozom, hogy még sokáig rengeteg boldog napot hozzon el nekünk. Az evés, a játék, a hancúrozás, a hiszti, az örvendés, illetve a nyalogatás, nos, a mai napig megvan.
Habár ott volt a másik kutyus, az elsőt nem tudtam se elfelejteni, se feldolgozni a veszteséget. Egyre többször támadtak meg a negatív gondolatok, a fény egyre jobban kezdett kialudni. Harag, panaszkodás, félelem, gyűlölet kezdett elhatalmasodni rajtam. Amikor annyi rossz éri az embert, amit nem ért meg, és nem tudja hova tenni a történéseket, akkor azok szépen lassan elkezdenek belül dolgozni úgy, hogy az ember észre se veszi.
A kedvenc kollegámmal sokat beszélgettem, őszinte, tehát nem felületes kommunikációról volt szó. Viszont hiába a társalgás, a dolgok nem kerültek a helyükre. Említette, hogy megnézett egy nagyon jó filmet, és szeretettel ajánlja nekem is. Mondta, ha gondolom, elhozza CD-n. Ahogy beszélt róla, ahogy leírta a cselekményét, egyre kíváncsibbá tett, s a végén már majdnem én könyörögtem, hogy megnézhessem.
Tovább olvasom