Pesti éjszaka
Kocsiba be, s indulás. Mindenki nagyon boldog volt, kivéve engem. Nem tudtam elfelejteni az első megérzésem. Tudtam, hogy történni fog valami, de akkor még fogalmam sem volt semmiről.
Az út hosszúnak tűnt, elvégre kb. 170 km-ről beszélünk, és a hangulatom sem volt a helyzet magaslatán. Ahogy figyeltem a többieket, jókat nevettek, beszélgettek, csak én éreztem magam kakukktojásnak. Viszont próbáltam nem mutatni az aggályaimat, hagytam, hogy ők jól érezzék magukat. Mosolyogtam, néha szóltam valamit, de a gondolataim teljesen máshol jártak. Mindegy, mindenből hozzuk ki a legjobbat, lesz, ahogy lesz, s elhessegettem a gondolataimat.
Lassan beértünk Pestre, a kicsi leány (azaz én) izgatott volt. Na, a vidéki kislány felkerült a fővárosba, most kiélvezi minden pillanatát. Elképzeltem a tűzijátékot, milyen csodálatos lesz, a színek kavalkádja, a hangok, olyan emberekkel leszek, akiket szeretek, megélni ezt a varázst. Mekkorát fejlődött a világ, hogy már ebben is lehet gyönyörködni, gondoltam a fények alatt egy hatalmasat táncolni. Egyre jobban begerjesztettem magam a pozitív megtapasztalás irányába.
Tovább olvasom