Boldogság mámorában fürdünk

A következő történet más lesz, mint amit várnál. Nem fed fel előtted minden részletet. Olykor csak keretet alkot, fogódzókat ad neked, és rád bízza, hogy gondold tovább, alkosd meg a hiányzó részeket. Ez a történet a nem hétköznapi megközelítése miatt végül minden olvasó számára más és más lesz. Egyedivé válik, és adott formájában csak abban az egy emberben él tovább.

Dana férjével egy hatalmas farmon élt, ami nagyon messze volt a várostól. Középkorú hölgyről beszélünk, aki azt gondolta, sok mindent megtapasztalt már, így az élet nem tud meglepetést okozni neki. Átlagos testalkatát elfogadta, hisz úgy gondolta, az egészség fontosabb, mint bármilyen fogyókúrás csodaszer, ami lehet, nagyobb kárt okoz, mint amennyi haszonnal van.

Hosszú fekete haja volt, de ha jobban megfigyeljük, azért néhány ősz hajszál kikandikál már a kontyból, amit magának készített minden reggel; és gondos figyelemmel talán a mai napig elkészít. A hölgy végtelenül kedves természetű, és mert sokat tapasztalt, ezért megértő, vidám természetéről nem is beszélve. Szereti a zenét, az állatokat napi szinten megsimogatja, fő tevékenysége az alkotás. Babakelengyéket készít a legnagyobb szeretettel, szabadidejében festésnek hódol.

A nő férje Domán, ő állatokkal foglalkozik. A lovak betörésénél semmit sem szeret jobban, e tevékenysége rengeteg pénzt hoz a konyhára. Tart is lovakat, őket néha versenyre viszi. Már gyermekkoruktól leírhatatlanul szerették egymást. Úgy gondolták, ha eddig nem született gyermekük, lemondanak a gyermekáldásról, és élik tovább az életüket, mindketten azt csinálják, amit szeretnek.

Kora reggel volt, és hát tanyán mi másra is ébredhetne az ember, mint egy kakas kukorékolására. Így ébredt Dana is. Férjét hagyta pihenni, gondolta, elkészíti Domán reggelijét, mert ezzel is szeretett minden nap a kedvében járni. Miután megreggeliztek, mindketten nekifogtak az aznapi munkájuknak. Dana megcsókolta férjét, megölelte őt, és fülébe súgta: – Kérlek, nagyon vigyázz magadra! Ma hatalmas esőt jósoltak, nehogy baj legyen! – Domán megcsókolta felesége homlokát, aztán mosolyogva nézett rá, és annyi csúszott ki a száján: – Mindennél jobban szeretlek.

Dománnak hoztak egy betörésre váró lovat, akivel dolgoznia kellett, ezért útnak indult. Dana eközben kis ruhákat varrt. Amikor a varrógép felett elfáradt, elgörnyedt a teste, megkereste kötőtűjét, amivel fel, illetve le járkált házukban.

A gyönyörű napsütéses időt sokáig nem élvezhették, mert az eső, amit jósoltak, annak rendje és módja szerint meg is érkezett. Dörgött, villámlott. A hölgy félt ilyenkor, nem érezte biztonságban magát. Férje távol volt tőle, akiért egyre jobban aggódott. Domán bevezette az istállóba a vadlovat, a másikkal, akit versenyre szeretett volna vinni, elment egy gyors körre, nehogy ellustuljon. A felhők egyre jobban gyülekeztek, a vihar erősebb lett, végül le is csapott. Egy villám a ház melletti villanyoszlopba vágott, így elment a házban a villany. Dana nem esett kétségbe, megkereste gyertyáit, mécseseit, és meggyújtotta őket.

A férj először ügetett lovával. Azt követően, hogy bemelegítette a lovat, gyorsabban és gyorsabban futtatta. Egy újabb villám közvetlen melléjük csapott le. A ló megijedt, nyerített egyet, Dománt ledobta magáról, aki beverte fejét a földkupacba, és elájult. Danára hatalmas migrénes fejfájás tört, gondolta, bevesz egy szem fájdalomcsillapítót. A gyógyszer gyorsan fejtette ki hatását. A gyötrő fájdalom elmúltával újra kötni kezdett.

A vihar erősödött, még jobban tombolt, és a nem tökéletesen bezárt ablak egyik felét kivágta. Ahogy a házban a szél utat talált magának, elérte a mécsest, aminek lángja elkezdett táncot járni. Miután egyre jobban támadt fel a már addig is viharos erejűnek mondható szél, a láng hol gyengébben, hol pedig erősebben égett, mígnem a gyertya lángja elérte a függönyt, ami hamar lángra kapott. Kint dörgött, villámlott, bent minden fokozatosan meggyulladt. Dana fulladozott, aztán felriadt, s kereste a kiutat. Ahogy az udvarra ért, látta szeretett házukat porba hullani. A fából készült épület gyorsan eltűnt a tűz lángjai között.

Domán lassan észhez tért. A messzi távolból látta, hogy hatalmas baj van otthon. Hazaérkezve szembesült azzal, hogy amiért addig dolgoztak, mind odaveszett. Mindenhol kereste feleségét, végül az istálló felé haladva megpillantotta. A szalmabálájukon ült, fejét tenyereibe temette, s hangosan sírt. Domán nevén szólította őt, és odarohant hozzá. Annak ellenére, hogy a férj feje és nyaka is vértes volt, felesége csak ölelte, csókolta őt. Leültette, és ellátta sebeit.

Megbeszélték, hogy nem adják fel, újrakezdik. Sok barátjuk van, akik ahogy addig is tették, biztosan szívesen segítenek majd e nehéz helyzetben is. Domán a földre kiterítette a szalmát, majd magukra húzta, és elaludtak. Másnap kimentek, felmérték a terepet. Mivel a fából készült épületet ért tűzvészben mindenük odaveszett, úgy gondolták, inkább kőházat építenek.

A hónapok gyorsan teltek, az új házikó végül elkészült. Dana továbbra is ruhákat készített, férje pedig lovakkal foglalkozott. Noha mindenük a tűz martalékává vált, a házaspár életben maradt. Egy kisbaba érkezése, ez volt, amire mindketten elmondhatatlanul vágytak már. Gondolták, a kőből felhúzott épület megbízható, ezért megnyugodtak, ám mégiscsak jó lenne, ha Isten megáldaná új otthonukat.

Napokkal később Domán lovával elindult a versenyre. Dana nem tudta elkísérni, mert családok érkeztek a korábban megrendelt kelengyékért. A vevők elvitték a számukra készített protékát. A feleségnek ezután furcsa érzése támadt, úgy érezte, mozog a föld a lába alatt. Ahogy felnézett, mennyezetük egy része leszakadt, a ház falai pedig kidőltek. Hatalmas ütés érte karjánál, majd ezt követően lábánál. A lábát eltaláló kő miatt elesett. Ott feküdt, mikor az egyik fal a rengés következtében megindult, majd a lezuhanó kövek beterítették a nőt. Mintha egy utolsó sóhaj hagyta volna el száját.

Domán jó párost alkotott lovával, megnyerték a versenyt. Hazaérkezvén szörnyülködve látta, hogy mi történt a házakkal a földrengés következtében, s azon imádkozott, náluk minden rendben legyen, mert nem tudná elviselni, ha bármi történt volna Danával. Közeledett közös otthonuk felé, ahol borzalmas látvány fogadta.

A háznak csak az alapjait találta, mindenhol törmelékek, a kézzel készített bútoraik darabjai a romok között. A férfi szeme könnyes lett, majd hangosan kiabált. – Édes Istenem, kérlek add meg, hogy a feleségem jól legyen! A ház nem érdekel, de Danát ne, őt nem adom! Ne vedd el tőlem, kérlek! – Mire a házhoz ért, a földrengés is lecsendesült, aztán véget ért, így keresni kezdte feleségét a romok között. A férj nem számított utórengésekre, így egy kisebb kődarab a fejére esett. Egyre jobban szédült, próbált leülni, ekkor Dana szelleme megjelent előtte.

A nő sírva könyörgött férjének, hogy bocsásson meg neki! Ő ugyan nem akart még elmenni, de a mindenható maga mellé szólította, mennie kellett! A feleség elmondta Dománnak, hogy ő volt a legcsodálatosabb az életében, s tudja, hogy férje még ezek után is feláll. Viszont kéri, hogy engedje el őt, hiszen már a teremtő mellett, jó helyen van. Bocsásson meg neki, aztán építse fel újból az életét, legyen nagyon boldog! Ültessen sok virágot, fát, tartson állatokat, s helyette is élvezze ki a virágok illatát, az állatok szeretetét. Idővel talán talál magának egy másik feleséget, aki gyermeket fog szülni neki, és együtt ugyanolyan vagy talán nagyobb szeretetben fognak élni, mint vele.

Domán sírt és könyörgött Danának: – Kérlek, ne hagyj itt! Nélküled mit sem ér az életem. Nem tudok tovább lépni, és nem is akarok! Te voltál a mindenem! Hiszen te tartod össze a családot, a barátokat a szereteteddel! Nekem ez nem megy! Sajnálom! – Dana látja, hogy a férje kikészült, így közelébe iparkodik. A férj nagyon fáradt, annyi ereje sincs, hogy kinyissa szemeit. Egyszerűen csak élvezi felesége simogató kezeit, csókját, szája gyengéd varázslatát, ahogy megcsókolja száját, aztán az arcát.

Domán kimerült, elaludt. Nem tudja mi történt vele. Látja, amint a lelke elhagyja a testét, erőtlenné válik a lelke nélkül. Szerelmével a lelkük még erősebben egymásba kapaszkodik, és egy megmagyarázhatatlan közös út felé emelkednek. A lelkük táncol, simogatják, csókolják egymást. Hatalmasakat nevetnek, a boldogság mámorában fürdenek, és ismét a jelenlétet élvezik. Kis idő elteltével a férj lelke visszatér testébe.

Dana jobbnak látta, ha ott hagyja férjét egy rövidebb időre, míg jobban lesz, s feláll. A feleség könnyeit törölve elindul útjára. Ám még súg valamit férje fülébe: – Életed végéig vagy még tovább veled leszek! A szívedben örökké helyet foglalok, soha nem fogjuk elfelejteni egymást!

Két nap múlva Domán észhez tért, lova mellette állt. Nem akarta, nem tudta elhinni, ami történt. Felült a lóra, majd vágtatott otthonuk irányába. Közeledve látta, hogy faházuk úgy áll, ahogy ott hagyta. Azon imádkozott, hogy szeretett neje életben legyen, s várja őt haza. Berohant az ajtón, sírva üvöltötte felesége nevét, akit aztán mindenhol keresett. Pár másodperc elteltével elfordult konyhájuk irányába, és meglátta Danát, aki kisruhát kötött egy babának. – Te élsz?! Istenem, köszönöm!

A feleség nem értette mi történt, meredten bámult férjére. Látta, hogy Domán zavarodott, így odament hozzá, és szorosan megölelte. Egy perc elteltével annyit mondott csak: – Itt vagyok veled kincsem, minden a legnagyobb rendben van! Most, hogy hazaérkeztél elmondhatom, hogy babánk lesz! – A férj szorosan ölelte feleségét, örömkönnyek hagyták el szemét. Nehezen, de kimondta: – Ez csak egy rossz álom volt!